Gyerek

Egészségesebbek a részmunkaidőben dolgozó anyák gyerekei

A részmunkaidőben dolgozó édesanyáknak általában egészségesebbek a gyermekei, mint azoknak, akik teljes munkaidőben dolgoznak, illetve akik háztartásbeliek - derül ki egy ausztrál tanulmányból.
2016. Február 25.

Jan Nicholson, a melbourne-i Murdoch Gyermekkutató Intézet munkatársa arra az eredményre jutott, hogy azok a gyerekek, akiknek édesanyja részmunkaidőben dolgozik, hetente körülbelül egy órával kevesebbet néztek TV-t, és egészségesebb életmódot folytattak.

“Az a legfontosabb eredményünk, hogy a részmunkaidős édesanyák gyermekei egészségesebb testsúllyal rendelkeznek, ami a kevesebb tévénézéssel, ritkább nassolással, és a nagyobb fizikai aktivitással áll összefüggésben” – nyilatkozta a kutatónő az AFP hírügynökségnek.

“Ezek az eredmények pedig eltérnek azoktól a gyerekekétől, akik édesanyja teljes munkaidőben dolgozik, illetve háztartásbeliként egész nap otthon van.”Tudatlanságból éheztetik a gyerekeket

“A dolgozó anyák tévémániás gyerekeket nevelnek?” című tanulmány keretében végzett kutatás körülbelül 2500 gyerek testsúlyát és életmódját vizsgálta először négy-öt éves, majd hat-hét éves korukban. A Journal of Social Science and Medicine szaklapban közzétett tanulmányból kiderült, hogy a vizsgált gyerekek mintegy 18-20 százaléka túlsúlyos vagy elhízott.

Nicholson elmondta, a kutatás célja az volt, hogy kiderítse, a nyugati kultúrára jellemző gyermekkori elhízás valóban összefüggésbe hozható-e az édesanyák megnövekedett munkaerőpiaci részvételével. “Valójában azt próbáljuk kideríteni, miután minden más jelenlévő dolgot is figyelembe veszünk, hogy van-e összefüggés ezek között. És a válasz az, hogy igen, van.”

A New England Egyetemmel és az Ausztrál Nemzeti Egyetemmel közösen végzett vizsgálat szerint a teljes munkaidőben dolgozó édesanyáknak kevesebb idejük jut arra, hogy fizikailag aktív játékokra buzdítsák gyermekeiket, vagy házias ételeket készítsenek nekik. Nicholson azt is elmondta, a tanulmány nem tudott magyarázatot adni arra, miért nagyobb a valószínűsége annak, hogy a háztartásbeli édesanyák gyermekei túlsúlyosak, de a részmunkaidős édesanyák valószínűleg jobban megtalálják az egyensúlyt munkájuk és a családi teendők között.

“Újraidőzítik a tevékenységeket, kevesebbet alszanak, és kevesebb időt fordítanak saját magukra azért, hogy mindig maradjon idejük gyermekeikre” – állítja a kutató.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

Videó: HáziPatika.com

Kapcsolódó cikkeink:

  • A részmunkaidő a szoptatásnak is jót tesz
  • Háromszor több a túlsúlyos gyerek, mint 20 éve
  • Egyre több a duci gyerek
  • Forrás: Medipress