Gyerek

Csontjukat törik a gyerekek az új játszótéren

Kificamodott térd, sípcsonttörés - ez az újonnan, még a választás előtt átadott játszótér mérlege. A polgármester szerint a beruházás jól sikerült.
2019. Október 24.
Csontjukat törik a gyerekek az új játszótéren (fotó: iStock)

Mi is írtunk arról korábban, hogy a választás előtt két nappal, a 16. kerületi Reformátorok terén átadtak egy játszóteret, a csúszdákra azonban folyamatosan panaszkodtak a szülők: túlságosan felgyorsulnak benne a gyerekek, a gyerekek megütik magukat. Később a helyi ellenzéki jelölt arról posztolt, hogy a csúszdák életveszélyesek és egy kislány fejsérülést szenvedett. Végül a csúszdákat lezárták.

Öt percet voltunk a megnyitott játszótéren. “A lányom lecsúszott az egyik csúszdán, és eltörött a sípcsontja. Azonnal bevittem az ügyeletes kórházba. Hat hét gipsz” – mesélte egy apa a 24.hu-nak. A frissen átadott, közel 400 millió forintból kialakított játszóteret a 10 év körüli lányával próbálták ki. Az apa, aki nem szerette volna a nevét adni a nyilatkozathoz hozzátette, hogy nem a kislányon múlt a baleset, nem szeleburdi.

Egy másik szülő azt mesélte a lapnak, hogy a lányának a térde sérült meg, az ügyeletes orvos egy hét fekvőgipszet rakatott rá, aztán a kontrollon derül ki, szerencsére nem annyira súlyos a helyzet. “Most a hétvégén egy gyógytornász helyrepakolta a térdét. Még fáj neki, de már látszik a fény az alagút végén. Gondoltam, az önkormányzat nevére íratom a számlát a kezelés áráról.”

De volt olyan gyerek is, akinek a foga törött ki.

Kovács Péter, a kerület újraválasztott, fideszes polgármestere a választás után egy héttel kitett videóban azt mondta:

“Nagyon jól sikerült a beruházás. A csúszdákkal van némi baj, valószínűleg túl gyorsak, úgyhogy most kértem a kivitelezőt, hogy próbálják meg lassítani ezeket a csúszdákat. Természetesen minden TÜV-, meg minden papírja megvan, az átvételnél is minden rendben volt. De mivel kicsit gyorsra sikerült a csúszda – habár azt mondja a tervező is, meg a forgalmazó is, hogy ez egy fejlesztő játék, és a játékhoz az is hozzátartozik, hogy hogyan álljunk meg a végén, ez is a fejlesztés része -, de én úgy gondoltam, hogy ne kockáztassunk, akkor inkább próbáljuk lassítani azt a két csúszdát, amelyik olyan gyorsnak tűnik. Így most éppen dolgoznak rajta, hogy október 23-ra valami kisebb lassítót vagy nagyobb kanyart rakjanak bele.

A 24.hu azt írja, hogy tehát az első napon, amikor megnyílt a játszótér, még nem zárták le a balesetveszélyes csúszdákat, az önkormányzat azt kommunikálta, hogy másnap felügyelet mellett engedik használni az eszközöket. Pénteken az önkormányzat bejegyzésében még arról írt, hogy “véleményünk szerint nem veszélyesek a csúszdák, ha megfelelően használják őket. Holnaptól rendes nyitvatartási idő lesz és folyamatos kontroll, hogy megbizonyosodjunk a csúszdák biztonságáról.”

Miután szombat eltörött az említett kislány sípcsontja, akkor hívták ki más lábsérülthöz a mentőket, az önkormányzat csak ez után záratott le két csúszdát a háromból. Aztán múlt hét szerdán mindhármat lezárták, egy hétre.

A szülőket az is bosszantja, hogy ők írtak a gyerekek sérüléseiről arra a címre, amelyre az önkormányzat kérte, ám sokáig semmiféle reakció nem érkezett. Ami aztán végül szűk egy héttel később megjött, abban sincs sok köszönet: a válasz lényege, hogy minden rendben van a csúszdákkal.

A 24.hu tíz napja keresi az önkormányzatot, de nem válaszolnak. Így arra sem, hogy az átadás előtt tesztelték-e a csúszdákat, azokat ki vette át, és készült-e jegyzőkönyv.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: 24.hu