Gyerek

Az iskolai tej- és gyümölcsprogramnak küldetése van

Ebben a tanévben is biztosított az iskolai tej- és gyümölcsprogram - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.
2019. Szeptember 10.
Az iskolai tej- és gyümölcsprogramnak küldetése van (fotó: iStock)

Feldman Zsolt kiemelte, az egészséges táplálkozás alapja a friss zöldségek, gyümölcsök és a különböző tejtermékek bevitele, ezért működtetik már 2010 óta a programot.

A részletekről szólva elmondta, a kínálati palettán hétféle gyümölcs és négyféle zöldség szerepel, valamint 100 százalékos ivólevekből választhatnak az iskolák a program keretében. Ez 52 millió adag terméket jelent, és 3,15 milliárd forintot fordít erre a kormány, a termékeket 37 beszállító biztosítja – közölte Feldman Zsolt.

Az iskolatej-programban 12,8 millió liter tejet vagy azzal egyenértékű tejterméket tudnak a gyerekeknek biztosítani ebben a tanévben, erre 4,66 milliárd forintot költ a kormány.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a program sikeres, a gyümölcsprogramban 2309 általános iskola 536 ezer tanulója, a tejprogramban pedig 2678 iskola 435 ezer diákja vesz részt.

Kitért arra, hogy a kormány az elmúlt években nagy figyelmet fordított a gyermekétkeztetésre, amelynek forrásait évről évre növelte, de az iskolai tej- és gyümölcsprogramban is egyre több iskola vesz részt. Hangsúlyozta, a kormány elkötelezett a program folytatásában, bővítésében.

A jövő fogyasztóinak nevelése is a célja az idén is megvalósuló iskolai tej- és gyümölcsprogramnak – közölte az államtitkár. Feldman Zsolt elmondta, hogy a gyümölcsöt és zöldséget 535 ezer, tejet 435 ezer gyermek fogyaszthat a kezdeményezésnek köszönhetően, ami “hatalmas számot” jelent. A gyermekek mindennapi étkezésének részévé kívánjuk tenni ezeket a termékeket – jelentette ki.

Elmondta, a program nemcsak a napi táplálkozás szempontjából jó a gyerekeknek, a programmal a jövő fogyasztóit szeretnék arra bátorítani, hogy a hazai egészséges tejtermékeket és friss gyümölcsöket, zöldségeket keressék.

A finanszírozásról a politikus elmondta: a gyümölcsprogramot mintegy kétmilliárd, a tejprogramot pedig négymilliárd forinttal támogatja a központi költségvetés.

Forrás: MTI