Gyerek

Az Év Anyavállalata

Gyerekeid és ötleteid is vannak? Akkor könnyen lehet, hogy már a megvalósításon gondolkodsz! Ha már bele is kezdtél, tapasztalataidat más is hasznosíthatja. Akármelyik csoportba tartozol, érdekes böngésznivalót kínál a Gazdagmami.
2012. Április 09.

– A gazdagmami.hu 2012-ben harmadik alkalommal osztja ki az Év Anyavállalata díjat annak az anyának, aki gyermekek mellől a legnagyobb teljesítményt nyújtva építette fel cégét. Fel akarjuk hívni a figyelmet arra, hogy az anyák számára meglehetősen kilátástalan munkaerő-piaci helyzetből is van kiút: a verseny során olyan anyákat mutatunk be, akik nem féltek a saját lábukra állni. Kisgyermekek, család, házimunka mellett indították el saját vállalkozásaikat – és ezzel példát mutatnak minden anyának! – olvashatja az érdeklődő a Gazdagmami oldalon.

Izgalmasan hangzik, ugye?

Már böngészni is nagyon érdekes, ki milyen vállalkozásban látott annyi fantáziát, hogy nekifogjon, és lényegében nem létező szabadidejében olyasmibe fogjon, amivel pénzt is lehet keresni. Lehetőleg annyit, hogy megélhessen belőle a család. Különösen érdekessé teszi a témát az a tény, hogy anyaként nehéz munkát találni és meg is tartani, több gyerek mellett pedig egyáltalán nem könnyű megszervezni, hogy a gyerekekre, a családra is maradjon idő kötött munkaidős munkakör betöltése mellett. Gazdasági válság kellős közepén járunk, amely érzékenyen érint olyan cégeket is, amelyek több évtizedes tapasztalattal, bejáratott termékekkel, szolgáltatásokkal vannak a piacon. Az emberek ezerszer is meggondolják, mire is költsenek, milyen kiadásokból lehet lefaragni a csökkenő családi bevételek mellett. Ilyen körülmények között igazán nagy bátorságra vall új vállalkozásba fogni, olyan ötleteket találni, amelyekben van valami új és ígéretes, amelyekről még ennyire kedvezőtlen körülmények között is azt gondoljuk: van benne valami ígéretes!

Most te is szavazhatsz!

A Gazdagmami oldalon segítséget és ötleteket találsz, ha te is gondolkodtál már azon, hogy valami ilyesmibe kezdj, de nem igazán tudod, merre indulj el. Az internet kora számtalan lehetőséget biztosít arra is, hogy gyerekek mellett úgy tanulj, hogy ki se kelljen mozdulnod hazulról, villámgyorsan új információkhoz juthatsz, és a vállalkozásod népszerűsítésére, reklámozására is számtalan, pénzbefektetést nem is igénylő lehetőség adódik. Ha ismersz olyan, kisgyerekes anyák által működtetett vállalkozásokat, amelyek megnyerték tetszésedet, április 22-ig még nevezhetnek a versenybe. Ha már a jelenleg is szereplő versenyzők között is ott van a kedvenced, máris szavazhatsz rá egyetlen kattintással. Böngészd csak, milyen sokan vannak máris, milyen érdekes ötleteket találsz!

Lehetséges, hogy benned is jó néhány terv vár megvalósításra. Talán éppen ez adja meg a kezdő lökést, hogy a tettek mezejére lépj. Az biztos, hogy anyaként valamennyien többéves kreativitás-tanfolyamon veszünk részt, megtanulunk rugalmasan alkalmazkodni a kihívásokhoz, és problémamegoldó képességeink is jelentősen fejlődnek. Miért ne kamatoztathatnád ezt profi vállalkozásban?