Gyerek

Amit a szülőknek tudniuk kell a majomhimlőről

Bár van némi ok az aggodalomra, pánikra semmi ok.
2022. Május 26.
Amit a szülőknek tudniuk kell a majomhimlőről (fotó: Getty Images)

Tekintettel a majomhimlő-fertőzések gyors növekedési ütemére, érthető az aggodalom, hogy egy újabb járvány előtt állunk. Kemenesi Gábor virológus Facebook- posztjában úgy fogalmaz, hogy “Látszólag igazi európai járvánnyá kezdi kinőni magát a majomhimlő. Azért látszólag, mert a terjedési láncolat elemei továbbra is csak részben kerültek feltárásra, így nehéz bármit is pontosan megítélni. A legtöbb virológus (én is) közben egyre feszültebb figyelemmel kísérik az eseményeket, az esetszámok növekedése sosem jó.”

A mother.ly cikkében Dr. Maria Van Kerkhove, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkatársa így fogalmaz: “A fertőzés szoros fizikai érintkezés, bőr-bőr kapcsolat útján terjed. Tehát ebben az értelemben teljesen más, mint a Covid.”

Bár a kutatók aktívan dolgoznak azon, hogy többet tudjanak meg a majomhimlőről és arról, hogyan terjed ,a koronavírussal ellentétben a majomhimlő nem új betegség – ami azt jelenti, hogy már többet tudunk róla. A másik jó hír? Már létezik egy vakcina, amely potenciálisan segíthet a nagyobb kockázatnak kitett személyek beoltásában.

Mi az a majomhimlő?

A majomhimlő, amelyet eredetileg laboratóriumi majmokon azonosítottak – innen kapta a nevét is -, egy ritka, a himlőhöz hasonló (bár kevésbé súlyos) vírusos betegség, amely jellemzően Nyugat- és Közép-Afrikában fordul elő.A majomhimlős eseteket főként az Egyesült Királyságból és Európából jelentették, Belgiumot, Franciaországot, Németországot, Olaszországot, Hollandiát, Portugáliát, Spanyolországot, Svédországot, valamint Kanadát és Ausztráliát.

A majomhimlő zoonózis, ami azt jelenti, hogy elsősorban állatról állatra terjed, és az állatról emberre való átvitel ritka, de előfordulhat.

Mik a majomhimlő tünetei?

  • Kiütés, amely lapos piros foltokkal kezdődik, amelyek felemelkednek és gennyel telnek meg, és viszkethetnek és fájdalmasak lehetnek.
  • Láz
  • Hidegrázás
  • Test- és izomfájdalom
  • Gyengeség
  • Megduzzadt nyirokcsomók
  • Fáradtság

A kiütés az arcon, a száj belső oldalán, a kezeken, a lábakon vagy a nemi szerveken kezdődhet, és az egész testen elterjedhet. Ha gyermekénél jelentkeznek ezek a tünetek, azonnal hívjuk fel a gyermekorvost.A tünetek a megfertőződés után 5-21 nappal jelentkezhetnek. A tünetek 2-4 hétig is eltarthatnak, és súlyosak lehetnek gyermekeknél, terhes nőknél vagy azoknál, akiknek immunrendszere legyengült – jegyzi meg a WHO.

Amit a szülőknek tudniuk kell a majomhimlőről

Majomhimlő kiütések

Hogyan terjed a majomhimlő?

A majomhimlő elsősorban olyan személlyel való szoros érintkezés útján terjed, akinél a betegség tünetei mutatkoznak, testnedv, tüsszentés vagy köhögés által, akár szennyezett anyagok, például edények vagy ágyneműk útján. Az anyáról a magzatra a méhlepényen keresztül vagy a szülés alatti vagy utáni szoros érintkezés következtében is átvihető.”A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján az eseteket elsősorban, de nem kizárólag a homoszexuális férfiak körében azonosították” – áll a WHO közleményében. A vírust azonban bárki elkaphatja. A majomhimlő ritkán halálos kimenetelű.