Gyerek

Akár 50 százalékkal is drágulhatnak a tanszerek

Egyre jobban emelkedik a papír ára, ezért idén a tanszerek 15-50 százalékos emelkedése is elképzelhető.
2022. Április 20.
Akár 50 százalékkal is drágulhatnak a tanszerek (fotó: Getty Images)

“A szeptemberi árakhoz képest majdnem a duplájára emelkedett a különböző papírtípusok ára” – mondta az Eduline-nak Orgován Katalin, a Pátria Nyomda Zrt. vezérigazgatója, a Nyomda- és Papíripari Szövetség elnöke. A Pátria vezérigazgatója szerint körülbelül 30-50 százalékkal kell majd többet fizetni idén nyáron a füzetekért, a rajzlapokért, mappákért, vagyis a papírból készített tanszerekért.

De nemcsak a papír tanszerek, hanem az iskolatáska, a ceruzák, a tolltartók és a filcek is jóval drágábbak lehetnek majd. Orgován Katalin hozzátette: rosszabb a helyzet, mint amire tavaly év végén számítottak, egyelőre nem látszik a papír árának tetőzése, ezért arra számítanak, hogy ebben az évben a jelenlegihez hasonló ütemben drágul tovább a papír.

Miért emelkedik a papír ára?

A Nyomda- és Papíripari Szövetség elnöke szerint több tényező is szerepet játszik abban, hogy így megugrott a papír ára. Az egyik legfőbb ok az online kereskedelem felfutása, amely miatt egyre több hullámpapírt használnak, amelynek készítéséhez kifejezetten sok cellulóz kell, vagyis éppen a csomagolóipar happolja el a cellulózt az ún. grafikai papírt gyártók elől.Az egyszer használatos műanyagok kivezetése miatt is megugrott az igény a cellulóz iránt – mert bár itt-ott feltűnnek a rizsből, bambuszból, fémből, üvegből vagy éppen fából készített szívószálak, tányérok és poharak, a műanyagról a legtöbben papírra álltak át. “A kérdés, hogy van-e mindehhez elegendő cellulózforrás” – magyarázta a Pátria vezérigazgatója. A helyzetet tovább nehezítette, hogy megugrottak a kínai szállítási költségek, a finnországi papírgyárak leálltak, és befolyással van az árak emelkedésére az orosz-ukrán háború is.

Mennyit költünk az iskolakezdésre?

Egy 2021-es felmérés szerint a magyar szülők átlagosan 10-15 ezer forintot költenek tanszerekre, ám ebben az összegben nincs benne az iskolatáska, a testnevelésórai és rajzfelszerelés. Főként az elsősök beiskolázására költünk a legtöbbet: akár 40-50 ezer forintot is.A papír árának emelkedése persze a könyvek, tankönyvek árán is nyomot hagy, bár az általános és középiskolások a következő tanévben is ingyen kapják meg az állami tankönyvlistán szereplő kiadványokat. Ennek ellenére sok iskolában kérik a tanárok a szülőket, hogy egy vagy több tárgyból vásárolják meg valamelyik magánkiadó könyvét, abból ugyanis hatékonyabban tanulnának a diákok, ezekre a könyvekre azonban nem jár állami támogatás.

Forrás: Eduline.hu