Egyéb

Akár 20 ezer forintos támogatás is leeshet az iskolakezdéshez

Idén is több tízezer forintba kerül majd az iskolakezdés, ezért érdemes időben utánajárni, milyen támogatások igényelhetők az önkormányzatoknál.
2022. Augusztus 08.
Akár 20 ezer forintos támogatás az iskolakezdéshez (fotó: Getty Images)

Az önkormányzatok jellemzően 5-20 ezer forint közötti támogatást adnak a diákoknak a tanévkezdés előtt. A pályázók köre változó: van, ahol csak általános és középiskolások, máshol egyetemisták, főiskolások is pályázhatnak.

Az eduline.hu néhány példán keresztül összegyűjtötte, hogy hol milyen feltételekkel igényelhető a támogatás.

Budapest

III. kerület

Kik? 23 évnél fiatalabb általános iskolások, nappali tagozatos középiskolások és szakiskolások, valamint az önálló keresettel nem rendelkező, nappali tagozatos egyetemisták, főiskolások kaphatnak beiskolázási támogatást.Mennyi? A támogatás 10-17 ezer forint, amit évente egy alkalommal augusztus 21-a és november 30-a között lehet igényelni.

IV. kerület

Kik? 6-18 év közötti, nappali tagozatos diákok szülei igényelhetnek támogatást, de 18 éven felüli, nappali tagozatosok szülei is pályázhatnak.Mennyi? Egyszeri 15 ezer forintos összeget augusztus 1-je és szeptember 30-a között az igényelheti, akinél kétfős család esetén az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 119 700 forintot, háromfős vagy nagyobb család esetén pedig a 99 750 forintot.

XIII. kerület

Kik? Minden szülő, aki iskoláskorú gyermeket nevel, a kerületben bejelentett lakóhellyel rendelkezik, helyben él.Mennyi? 10 000 forint gyermekenként. Június 10. és szeptember 16. között lehet igényelni, a kijelölt üzletekben lehet belőle tanszereket, beiskolázáshoz szükséges eszközöket vásárolni.

Szeged

Kik? Minden szegedi általános iskolás diák jogosult, akinek családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 330 ezer forintot.Mennyi? Egyszeri 10 ezer forint. A támogatáshoz a kérelmeket szeptember 15-ig lehet beadni.

Debrecen

Kik? Nappali tagozatosok, akiknek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az 56 100 forintot, egyedül élő vagy egyedülálló esetén pedig a 74 300 forintot.Mennyi? Gyermekenként 8 ezer forint. Az igényléseket július 1-je és október 31-e között lehet beadni.

Forrás: eduline.hu