Gyerek

A tünetek eltűnése után is fertőzhetnek a koronavírusos betegek?

Egy új tanulmány szerint az enyhe tüneteket produkáló koronavírusos páciensek felének fellelhető a szervezetében a vírus még a tünetek megszűnte utáni 8 napig.
2020. Március 31.
A tünetek eltűnése után is fertőzhetnek a koronavírusos betegek (Fotó: Getty Images)

Az American Thoracic Society American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine kiadványban közzétett kutatásban Dr. Lixin Xie, Dr. Lokesh Sharma és társszerzőik 16 COVID-19 fertőzött pácienst vizsgáltak, akiket a Pekingi PLA Általános Kórház Kezelőközpontjában kezeltek. A pácienseket január 28. és február 9. között engedték haza, az átlagéletkoruk 35,5 év volt.

A kutatók az összes pácienstől vettek mintát a torokból, eltérő időközönként, majd ezeket elemezték. A pácienseket akkor engedték el a kórházból, amikor a panaszok megszűnése után két alkalommal is negatív lett a mintavételük eredménye. – A vizsgálat legfontosabb megállapítása, hogy a betegek felének a szervezetében a tünetek megszűnése után is jelen volt a vírus, így potenciálisan fertőzők maradtak. Minél súlyosabbak volt a fertőzés tünetei, annál hosszabb ideig voltak képesek a páciensek fertőzni ezek megszűnése után – magyarázta Dr. Sharma, a Yale Orvostudományi Iskola Tüdőgyógyászati, Kritikus ellátási és Alvásgyógyászati Osztályának oktatója.

A vizsgált betegeknél az elsődleges tünetek a láz, a köhögés, a torokfájás és a légszomj, illetve légzési nehézségek voltak. A betegek különböző gyógyszerekkel kezelték. A lappangási idő a fertőzéstől számítva a tünetek megjelenéséig egy kivétellel 5 nap volt. A tünetek átlagosan 8 napig tartottak, a betegek pedig a tünetek megszűnése után 1-8 napig képesek voltak még fertőzni. A páciensek közül ketten küzdenek cukorbetegséggel, egyiküknek pedig tuberkulózisa volt.

– Ha valakinél enyhe tünetek jelentkeznek a COVID-19 fertőzés miatt, akkor a gyógyulást követően javasolt további két hétig házi karanténban maradnia, hogy ne fertőzzön meg másokat – hívta fel rá a figyelmet Lixin Xie professzor. A szerzők az orvosok számára azt az üzenetet fogalmazták meg, hogy a COVID-19 betegek még a felépülést követően is fertőzhetnek, ezért a közelmúltban felépült pácienseket még kezeljék úgy, mint a tüneteket produkálókat.

A kutatók a tanulmánnyal kapcsolatban kiemelték, hogy a vizsgált pácienseknek enyhébb tünetei voltak, felépültek a betegségből, és hogy kis számú beteg vizsgálatával készült a kutatás. Megjegyezték, hogy nem tudják, hogy a komolyabb tüneteket mutató betegekre, illetve a veszélyeztetettebb páciensekre is hasonló eredmények vonatkoznak-e – mindezekkel kapcsolatban további vizsgálatokra van szükség.

(VIA)