Gyerek

A futás veszélyesebb sport, mint a boksz?

Sokan hiszik, hogy a leginkább veszélyes sportok listáján a boksz, a rögbi és a lovaglás áll az első helyen. Ehhez képest futás és focizás közben lényegesen több sérülés gyűjthető be, és ezek jellemzően nehezebben is gyógyulnak.
2016. Augusztus 12.

A Beneden nevű cég megbízásából készült kutatás szerint a listán az első helyen a foci szerepel, a második a futás, majd a rögbi, a biciklizés és az úszás következik. A megkérdezett laikusok ezzel szemben azt hitték, hogy a boksz, a rögbi, a lovaglás, a harcművészetek és a súlyemelés számít a leginkább veszélyesnek.

Míg a legtöbb felnőtt állandóan panaszkodik, hogy a gyerek naphosszat a gép előtt ül, egyértelmű, hogy nem csak az új táblagépek tartják vissza az ifjú generációt attól, hogy a szabadban futkosson. A szülők meglehetősen aktívan beszélik le gyerekeiket arról, hogy olyan sportot válasszanak, ami szerintük veszélyesnek számít.

A szülők főként a következő sportoktól óvják gyerekeiket: boksz (74 százalék), súlyemelés (29 százalék), rögbi (37 százalék). A többség inkább azt szeretné, ha a csemete például inkább pingpongot játszana, mivel ezt biztonságos sportnak hiszik.

A foci, amit sok szülő hasznosnak tart, magasan a legveszélyesebb sport az Egyesült Királyságban: ötből egy játékos szenved súlyos sérüléseket a pályán, akár amatőr játékosként is.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Mennyi aktív játékra van szüksége a gyereknek?
  • Mindennap mozgás!
  • Sportol a család
  • Forrás: Medipress