Gyerek

7 dolog, amit mindenképp meg akarok tanítani a lányomnak, mielőtt felnő

A jó tanácsok arra vannak, hogy megszegjük őket. De hátha ezekkel nem ez történik.
2022. Július 20.
Fotó: Getty

Édesanyám rengeteg hasznos tanácsot mondott nekem kislánykoromban, és én mindet szépen sorban elengedtem a fülem mellett. Ennek ellenére nem adom fel, és magam is megfogalmazok sok szép gondolatot mindjárt nyolcéves kislánykámnak. Aztán kezd vele, amit akar, de hátha hatnak… Azt hiszem, egy anya sosem adhatja fel a reményt. Tudjuk, hogy sok-sok kérésünk süket fülekre talál, de azért elmondjuk századszor is ezeket bízva abban, hogy egyszer csak összeáll a kép. És lehet, hogy látszólag ügyet sem vetettek ránk húsz éven át, de egyszer majd ott áll előttünk egy huszonéves fiatal; egész kedves, egész rendes, egész okos, egész ügyesen viszi az életét, és mi majd azt gondoljuk: valamit mégiscsak jól csináltunk. Fogalmunk sincs, milyen csatornákon, de valami mégis csak átment az üzeneteinkből. Talán az a titka, hogy ne direkt formában fogalmazzuk meg a tanácsainkat. Tudom, a példamutatás a legjobb, de hát valljuk be: mi sem vagyunk mindenben a legjobb példák. Attól még elmondhatjuk: milyen hibát ne kövess el gyermekem, ha már én elkövettem… Sőt, így talán még hitelesebb a dolog.

Úgyhogy ha neki nem is fogom felolvasni így, szép sorjában, magamban azért végiggondolom, milyen tudásoknak legyen birtokában, mire felnő, mire vigyázzon, mit értékeljen. Tudom, üres szólamoknak, hangzatos mondásoknak tűnnek, de higgyétek el, a legnagyobb igazságok mindig kicsit közhelyesnek tűnnek. Az én listám valahogy így néz ki:

1.     Szeresd magad!

Rengeteg okunk lehet kritizálni magunkat. De miért is tennénk? Fognak minket kritizálni mások elegen. Legalább mi ne lehúzzuk magunkat, hanem emeljük fel. Pusztán azért, mert leszóljuk magunkat, nem fognak minket jobban szeretni, vagy értékelni a szerénységünket, és ettől nem fog jobban fájni mások kritikája sem. És egyébként is: a kapott tulajdonságaink egy részén úgysem tudunk változtatni – akkor már sokkal jobb megkedvelni ezeket. Nem, direkt nem elfogadást írok. Te ne elfogadd, te szeresd magad! Ahogyan én is szeretlek, és csodálatosnak látlak téged.

2.     Szeresd az életet!

Édesanyám azt mondta: az életedet ajándékba kaptad, és az ajándéknak illik örülni. Szerintem ez egy nagyon egyszerű, mégis zseniális mondás. Hiszen annyi milliárd sejtből épp a tied kapta a lehetőséget, hogy életre keljen. Hatalmas adomány, amit vétek nem megbecsülni. Igen, nehéz az élet, néha borzalmas is, de te keresd mindig azt, ami jó benne! Nézd meg az állandóan panaszkodó embereket! Nem boldogok, és ezt részben maguknak köszönhetik. Míg az optimisták sokat mosolyognak, nem hagyják magukat apró dolgokkal felbosszantani. Tudni kell hálásnak lenni azért, ami szép jut nekünk az életben, és mindig arra gondolni, mennyi emberhez képest vagyunk igazán szerencsések.

3.     Légy magabiztos, higgy magadban!

Szép vagy, ügyes vagy, okos vagy, egyedi és értékes. Nem csak nekem, az édesanyádnak. Hidd el, én látlak objektíven téged, és nem te, nem mások, még csak nem is a tükör. Én, aki látom a hibáidat is, az erényeidet is, de mindig az utóbbiakra koncentrálok, azokat igyekszem erősíteni benned. Bárki mondja, hogy ilyen vagy vagy olyan vagy: hallgasd meg, de ne hidd el feltétlen! Pláne, ha kevésnek tart. Nem véletlenül születtél ilyennek, és nem kell, hogy megváltozz, ha csak te nem érzed magad rosszul a bőrödben.

4.     Ne függj másoktól!

Az önállóság a szabadság kulcsa. Hidd el, hogy egyedül is képes vagy nagyon sok mindenre, igen, még a boldogságra is. Sokan mondják, hogy az ember társas lény, de végső küzdelmeinkben sokszor egyedül vagyunk. Ne légy társfüggő, ne akarj mindig magad mellé valakit, és ne hidd el, hogy csak valakivel együtt lehetsz értékes. Erős nő, erős ember vagy egyedül is, ezért törekedj mindig arra, hogy megállj a saját lábadon. Meglátod, így szívesebben szegődnek melléd útitársak is.

5.     Légy óvatos, de ne légy gyanakvó!

A világ rossz, ez igaz. Pontosabban: nagyon sok benne a gonoszság. De ne higgy a híreknek! Ne higgy a sötét képeknek! Borzalmas dolgok történnek körülöttünk, de általában szerencsére messzebb. Te foglalkozz a szűkebb környezeteddel, a melletted élőkkel, a saját közegeddel, ne azzal, amit az interneten látsz. Ugye, hogy így szebbnek tűnik a világ? Vigyázz, mert valóban bánthatnak, kihasználhatnak; tégy mindent úgy, hogy az utolsó pillanatban még el tudj jönni, ha baj van. De ne erre készülj! Állj nyitottan emberekhez, dolgokhoz, helyzetekhez. Szavazd meg a bizalmat újra és újra, mert a világ azt fogja visszatükrözni, ahogy te hozzáállsz. Ez nem jelenti azt, hogy nem érhetnek rossz dolgok, számíts erre is. De ne ezekre gondolj nap mint nap! Higgy a jóban, és meglátod, abból fogsz többet megtapasztalni személyesen.

6.     Próbálj figyelni az érzéseidre, de a racionalitásra is!

A szenvedély, az érzelmek fontos dolgok, de nem mindig jó tanácsadók. Életed fontos döntéseit ne csak ezekre alapozd! A mindennapok ugyanis inkább szólnak a racionalitásról, a praktikumról. Mondok egy példát: amikor pályát választasz, ne csak azt nézd, mihez lenne kedved, de azt is, hogy mivel mennyit tudsz keresni. Mert egyik sem jó a másik nélkül. és hátha létezik olyan metszet, amiben mindkettőt megkaphatod. Hidd el: a szív és az ész nem mindig mond ellent egymásnak. Keresd azokat a döntéseket, amikben ki tudnak békülni.

7.     Ne halogass dolgokat, vállalj be nehézségeket is!

Nagyon sok olyasmi lesz az életben, amit nem szeretsz majd csinálni. De muszáj lesz. Sok olyan helyzet is adódik majd, amikor ezek alól ki tudsz bújni. Ne bújj ki mindig! Ne keresd mindig a kiskaput, a könnyebb utat, mert a nehézségeknek is megvan a maguk értelme. Ha nem vállalsz néha keményebb dolgokat, akkor a lazítás sem fog olyan jólesni.

Amit fontosnak tartasz, azt ne halogasd, mert a halogatásban sajnos mindig benne van annak a veszélye, hogy adott terved végül sosem valósul meg. Ha biztosan vágysz valamire, vágj bele még aznap! És csináld végig első lendülettel, mert másodjára, harmadjára belevágva mindig nehezebb.

Meglátod, szép életed lesz!