Gyerek

12 ok, amiért érdemes zöld teát inni

Sokkal hatékonyabb rákmegelőzés terén, mint a zöldségek, ráadásul a fogyásban is elképesztően nagy segítség - és ez még csak a jéghegy csúcsa.
2016. Január 24.

Zöld tea

1. Élénkít

Egy adag kávéban 100mg koffein van, ehhez képest a tea csak 50mg-ot tartalmaz, ám jóval lassabban szívódik fel, így sokkal kiegyensúlyozottabb hatást képes kifejteni. Fontos tanács, hogy délután 5 után már nem érdemes teázni, mert megnehezítheti az elalvást.

2. Erősíti az immunrendszert

A többek között C-, B2-, D-, K-vitamint, magnéziumot, káliumot, polifenolokat, koffeint is tartalmazó zöld tea közismerten hatékony a szervezet ellenálló képességének erősítésében. A hűvösebb, hideg időszakban különösen érdemes bekészíteni a polcra egy doboz zöld teát.

3. Rákmegelőző

Antioxidáns hatása révén segít megakadályozni a daganatos betegségek kialakulását. Már meglévő ráknál, ha gyógyulást nem is lehet tőle remélni, lassítja az állapotromlást és a meglévő tumor további növekedését. A Louisiana Állami Egyetemen végzett kísérletek szerint a zöld tea polifenoljaiból készült kivonat nagyjából 30 százalékkal csökkentette a daganat növekedését.

Szintén érdekes, hogy a kutatások szerint a zöld tea antioxidánsai hatékonyabbak a rákmegelőzésben, mint a zöldségek vagy gyümölcsök antioxidánsai.

4. Jót tesz a vércukorszintnek

Segít kordában tartani a vércukorszintet, így cukorbetegek, inzulinrezisztenciával küzdők számára mindenképp javasolt a fogyasztása.

5. Fogyókúránál is jól jön

Serkenti az anyagcserét, segíti az emésztést, így ha fogyókúrázol, feltétlenül vesd be a cél érdekében a zöld teát is. Érdemes több csészével innod ahhoz, hogy érzékeltetni tudja a hatását.

6. A fogszuvasodás ellen is hatékony

Nemcsak a fogak romlását segít megakadályozni, de a rossz lehelettel is leszámolhatsz a zöld tea révén.

7. Csökkenti a koleszterinszintet

A koleszterint szint csökkentő hatás is sokak számára ismert tulajdonsága a zöld teának. A kutatások szerint csak a rossz koleszterin szintet csökkenti, a jót nem érinti.

8. Csökken az esélye a szívinfarktusnak, a szív- és érrendszeri betegségeknek és a stroke-nak

Egy rotterdami tanulmány eredményei szerint, akik nagy zöld tea fogyasztók, azok között jelentősen ritkább a szívinfarktus, és a szív- és érrendszeri betegségek előfordulása. Javítja a szívben a véráramlást, tágítja az ereket. S állítólag a stroke kialakulásának esélyét is mérsékli.

9. Migrénes fejfájásnál is segít

A zöld tea értágító hatása révén azoknak is hasznos ital lehet, akik a migrénesek táborába tartoznak.

10. Erősíti a csontokat

A zöld tea összetevőinek hála csontjainknak, fogazatunknak is adunk egy kis pluszt, ha fogyasztjuk.

11. A húgyhólyagnak is jót tesz

A zöld teában katekin (catechin) is van, ami védi a hólyagot a gyulladástól, s már kialakult hólyagbetegség esetén is segítségére siet a szervezetnek a gyógyulási folyamatban.

12. Arcpakolásként is használható

Ha már megtörtént a forrázás, kész a tea, akkor semmiképp se dobd ki a tealeveleket. Arcpakolásként kend az arcodra, szebbé teszi a bőrt.

Elkészítése:

A vizet 70 fokos állapotban érdemes ráönteni a levelekre, lefedni a csészét, majd 1-3 percig várni, hogy kiázzanak a tealevelek. Másodszor is le lehet forrázni a leveleket, mert más anyagok áznak ki belőle ekkor, mint az első alkalommal. A második áztatás 5-8 perces legyen. Ha kimérős, nem filteres teát használsz, 2 dl vízre 1 mokkás kanállal számolj.

Tippek:

Ízesítés nélkül érdemes fogyasztani! Hasznos, ha több csészével (2-4) is iszol belőle 1 napon belül. De ne vidd túlzásba!

A zöld tea fogyasztása a koffeint tartalom miatt nem ajánlott gyerekek számára!

Terhesség és zöld tea

Mivel a zöld tea rontja a folsav felszívódását és a vasét is, ezért terhesség alatt mindenképp csökkentsd a zöld tea fogyasztását.

Ezek is érdekelhetnek: