Baba

WHO: tavaly 140 ezren haltak meg kanyaróban

2018-ban majdnem tízmillió megbetegedés volt. Főként gyerekek az áldozatok.
2019. December 09.
WHO: tavaly 140 ezren haltak meg kanyaróban (fotó: iStock)

Míg 2017-ben 7,6 millió kanyarós megbetegedés volt, addig 2018-ban már 9,8 millió, ez derül ki az Egészségügyi Világszervezet becsléséből. Közel 140 ezren haltak meg a betegségben, főként ötévesnél fiatalabb gyerekek – írja a hvg.hu az MTI nyomán.

Hosszú távú összevetésben a halálos áldozatok száma csökkent – 2000-ben még 535 ezren haltak bele a betegségbe – újabban azonban ismét nő a halottak száma, a WHO becslése szerint 2018-ban 17 ezerrel többen haltak meg kanyaró miatt, mint 2017-ben. Elsősorban a Kongói Demokratikus Köztársaságban terjed sok helyen a betegség, ennek egyik oka a WHO szerint az oltottság alacsony szintje.

A WHO szerint a világ sok országában nincs bejelentési kötelezettség, ezért a kanyarós esetek mindössze töredékét tudják csak regisztrálni.

2019 novemberéig a Kongói Demokratikus Köztársaságból jelentették a legtöbb megbetegedést. A helyi hatóságok szerint több mint ötezren haltak meg kanyaróban, vagyis hozzávetőleg kétszer annyian, mint a tavaly nyár óta tomboló ebolajárványban. A WHO szerint ennek oka az oltási lefedettség alacsony szintje. Szakértők ugyanakkor gondot látnak az oltóanyag-ellátásban is.

Afrikában Libériában, Madagaszkáron és Szomáliában is komoly gondokat okoz a kanyaró. Európában pedig leginkább Ukrajnát sújtja egy nagyobb kanyarójárvány csaknem 57 ezer megbetegedéssel. Az öt említett országból jön össze a bejelentett kanyarós megbetegedések majdnem fele. A sokáig kanyarómentes országként számon tartott Egyesült Államokban is ismét felütötte a fejét a megbetegedés.

A WHO kiemelte, hogy az oltásban részt vevők arányának növelése megnöveli a lakosság védelmét is. A kanyaró megelőzhető kétszeri oltással. Ugyanakkor világszerte az emberek csak 85 százaléka kapja meg az első adagot, míg a másodikat csak 67 százalék. A WHO szerint a járványok elkerüléséhez 95 százalékos globális lefedettségre volna szükség.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: HVG.hu