Baba

Van esély, hogy lesz elég vakcina – Épül a nemzeti oltóanyaggyár

A hazai oltóanyag ellátás biztosítása érdekében indokolt megvizsgálni a hazai oltóanyaggyártás újraindítását. Valószínűleg Debrecenben valósulhat meg az alacsony költségvetéssel előállítható vakcinák gyártása, ilyen pl. az influenza elleni vakcina.
2018. Március 21.
Van esély, hogy lesz elég vakcina - Épül a nemzeti oltóanyaggyár

Kormányhatározat született arról, hogy Debrecenben nemzeti oltóanyaggyárat kellene építeni azért, hogy szavatolható legyen a hazai oltóanyagok ellátásbiztonsága. A Világgazdaságnak nyilatkozott egy szakértő, aki szerint a nemzeti oltóanyaggyárban az alacsony költségvetéssel előállítható vakcinák gyártása valósulhat meg. Ilyen vakcina lehet az influenza, az agyhártyagyulladás , vagy a bárányhimlő elleni vakcina.

A kormány felkérésére az emberi erőforrások miniszterének, a nemzetgazdasági miniszternek és a Debreceni Egyetemnek augusztus 31-ig kell elkészíteniük egy szakmai tanulmányt a nemzeti oltóanyaggyár megvalósíthatóságáról. A tanulmányban megbecsülik az előkészítési költség mellett az építészeti és technológiai koncepcióterveket és a tervezői költségbecslést is.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora egy múlt évi előadásában arról beszélt, hogy az egyetem, a Richter Nyrt. és a Fluart Innovative Vaccines Kft. közös kutatási programja keretében létrehozza Közép-Európa első úgynevezett sejtvonalalapú biotechnológiai oltóanyaggyártó kísérleti üzemét, amely megalapozhatja a tervezett nemzeti oltóanyaggyár építését. Hozzátette, hogy Magyarországon állíthatják majd elő a többi közt az influenza elleni vakcinákat, mégpedig olyanokat, amelyek többféle influenzavírus ellen védenek, akár tíz éven keresztül is – írja a vg.hu.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja ugyanezen a konferencián azt mondta, hogy a debreceni Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központot nyolcmilliárd forintból hozzák létre, amelyhez a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program keretében csaknem hatmilliárd forint pályázati forrást nyertek el. Ennek egyik elemeként valósul meg az oltóanyaggyártó kísérleti üzem 2018 végére, a kis szériás vakcinagyártás pedig a tervek szerint 2019-ben indul.

Kapcsolódó cikkeink oltás témában:

Forrás: VG.hu