Baba

Tejallergia: nem múlik olyan gyorsan

A gyerekek talán nem növik ki olyan gyorsan tejallergiájukat, mint ahogyan a szakértők korábban gondolták.
2011. Március 30.

A 244 diagnosztizált tejallergiában szenvedő gyermek közül alig több mint egyharmada nőtte ki a rendellenességet 30 hónapon belül. Ez az eredmény azonban ellentmond a korábbi kutatásoknak, amelyek azt mutatták, hogy a gyerekek sokkal nagyobb százaléka növi ki meglehetősen gyorsan az allergiát – számolt be a kutatást vezető Dr. Scott Sicherer, a New York-i Mount Sinai Orvostudományi Egyetem gyermekgyógyász professzora.

„Korábban azt állítottuk, hogy a gyerekek 85-90 százaléka kinövi a tejallergiát 3-4 éves korára” – nyilatkozta Sicherer. A legújabb eredmények szerint azonban a gyerekek hosszabb ideig ki vannak téve az allergiának. Sicherer eredményeit az Amerikai Allergia, Asztma és Immunológiai Akadémia San Francisco-i éves konferenciáján tette közzé.

A Food Allergy and Anaphylaxis Networkadatai szerint a három éven aluli gyermekek körülbelül 2,5 százaléka allergiás a tehéntejre. Az allergia jellemzően az első életévben jelentkezik. A tejallergia egy olyan immunválaszt von maga után, melynek során a termelt antitestek reagálnak a tejfehérjékre. Ez eltér a sokkal gyakoribb laktóz-intoleranciától, melynek az a lényege, hogy a laktáz enzim hiánya megnehezíti a tejcukor, vagyis a laktóz megemésztését. A kutatáshoz Sicherer és munkatársai több mint 500, három és tizenöt hónapos kor közötti gyermeket vizsgáltak. Összesen 244 esetében erősítették meg a tejallergia jelenlétét. A 30 hónapos lekövetés végére 36,9 százalékuk nőtte ki az allergiát. A meghatározás szerint akkor tekintették megszűntnek az allergiát, ha a gyermek képes volt bármilyen reakció nélkül tejet fogyasztani.

Sicherer azt is elmondta, hogy bizonyos tényezők előre jelzik, melyik gyermekek fogják kinőni az allergiát. Az IgE antitestek alacsonyabb koncentrációjával rendelkező gyermekek nagyobb valószínűséggel nőtték ki a rendellenességet, csakúgy, mint azok, akik kevésbé súlyos dermatitiszben (bőrgyulladásban) szenvedtek, illetve akik a bőrtesztre enyhe reakciót mutattak.

A kutatók mindenesetre hangsúlyozzák, hogy mindezek ellenére nem szabad elveszíteni a reményt, mert a gyermekek több mint 85 százaléka végül kinövi a tejallergiát, és egyébként is bárki, bármikor kinőheti bármilyen allergiáját.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Tehéntej-allergia
  • Receptek szója-, tojás-, tej- és lisztallergiásoknak
  • A dietetikus válaszol
  • Forrás: Medipress