Baba

Szülés utáni szorongás és depresszió: a járvány sokat rontott a helyzeten

A koronavírus-pandémia miatt sokkal nehezebb helyzetben vannak a frissen szült anyák, ezért még több nő küzd szorongással, illetve szülés utáni depresszióval.
2020. Augusztus 07.

Nem csak hormonális tényezők befolyásolják a szülés utáni lelki egészséget. Kihathatnak rá a kialvatlanság, a napi kihívások, tennivalók, stressz, elmagányosodás is, amelyek a pandémia alatt fokozott mértékben terhelték a kismamákat, frissen szült anyákat. Ezzel is magyarázható, hogy az utóbbi időszakban megnőtt az USÁ-ban a mentálhigiénés problémákkal szakemberhez fordulók száma – írja a Huffington Post. A New York-i Anyaság Központ információi szerint a járvány 3. hónapjában kétszer több ilyen jellegű segélyhívást kaptak, mint előtte, az 5-6. hónapban pedig már háromszor annyian keresték szorongásos, depressziós tünetekkel a központot.

A pandémia negatív következményeként – kisebb-nagyobb mértékben – alighanem a világ minden táján megfigyelhető a szülés utáni szorongás és a depressziós tünetek súlyosbodása, továbbá az ezzel küzdők számának növekedése.

A szorongásos, depressziós esetek növekedéséhez hozzájárulhatott a megváltozott terhesgondozás is, ami a social distancig jegyében zajlott. A kismamáknak kísérő nélkül kellett részt venniük a vizsgálatokon, méréseken. Illetve egyes találkozók távkonzultáció formájában valósultak meg. A kismamák közötti kapcsolattartás is nehézkesebbé vált, ahogy a családtagok segítő jelenléte is akadályba ütközött. A szülés alkalmával nem mindenhol lehetett ott az édesapa, és a szülés utáni – lelkileg nehéz – napok is a szokotthoz képest magányosabban teltek a látogatási tilalom miatt, hasonlóképpen a gyermekágy is. Azokat az édesanyáknak, akiknek már volt egy nagyobb gyermeke, plusz megmérettetésként megjelent a digitális oktatás és a bölcsi-, ovirendszer kényszer-leállása.

Kimondható: a járvány alatt babát váró, majd szülő édesanyák olyan kihívásokkal szembesültek, olyan helyzetben voltak, vannak, amelyben eddig senki. A kialakult helyzet felerősítik, fokozzák a szüléssel járó nehézségeket és stresszt. Ha mindehhez anyagi nehézség, vagy a családon belüli betegség is párosul, akkor tovább romlik a helyzet.

A legfontosabb azt tudatosítani, hogy a fellépő stresszel, szorongással, bűntudattal, magánnyal rossz érzésekkel nem egyedül kell megküzdeniük az anyáknak. Mindenekelőtt kezdjék kicsiben: törődjenek magukkal, a feltöltődésükkel, bűntudat nélkül! Gondolják át, mi az, ami feltöltik őket. Egy kiadós séta, vagy kávézás egy jó könyv társaságában? Szervezzék úgy a napjukat, hogy akár a háztartás rovására, vagy az apa intenzívebb bevonásával több “énidő” maradjon az energiaraktárak visszatöltésére. Ha ezzel nem érhető el javulás a tünetek terén, vagy nagyobb a baj, depresszióról van szó, akkor feltétlen kérjenek segítséget szakembertől! A baba és a saját egészségük a tét.