Baba

Szoptatás házon kívül

Négy hónapos babám kapkodja a fejét szoptatás alatt. Mit tegyek, hogy ne látsszon, amit nem akarok? Íme néhány tanács gyakorló anyáktól.
2011. Május 18.

Sok ötletem van!

1. Felvettem két réteg ruhát, az egyiket le tudtam húzni a mell kiszabadítására, míg felette ott volt egy póló, ami takarta a vállam és mellkasom. Szopi végeztével a fölsőt gyorsan leránthattam, ha arról volt szó, és az alatt sikeresen elrendezhettem a melltartó ügyét is.

2. Igyekeztem úgy fordulni, hogy ha tudják is, mi folyik itt, azért ne legyen annyira nyilvánvaló. Így a gyerkőcnek sem volt túl sok esélye nézelődni.

‎3. A szemkontaktust jó felvenni a babával, megfogni a kicsi kezét, a tenyerét cirógatni és mosolyogni az arcába, ez teljesen leköti, és őt is válaszreakcióra készteti. Rám figyel, a mi kettősünkre, a külvilágot kizárva. Egyébként meg jó lesz hozzászokni a hasonló esetekhez, mert később röptében, fejen állva és egyéb mutatványok közben is menni fog a szoptatás. Hajrá!

Judit

Rendszabályozd!

Négy hónapos babánál nyugodtan elkezdheted a napirend kialakítását, és lassacskán átállhatsz a kettőtök igényei szerinti szoptatásra! 😀 Szóval: mindkettőtöknek jobb lesz. Babóka csak a kajára fog figyelni a kajaidőben, a közös játékok pedig pótolhatatlan élményekkel fog gazdagítani.

Orsolya

Intim

A szoptatás intim dolog – szerintem, így kizárólag kettesben vagyunk, vagy Apuci gyönyörködhet bennünk, és hang nélkül kommunikálunk. 🙂

Mónika

Amit tudtam, megtettem

Megpróbáltam csendes helyet keresni, rétegesen öltözködni, magamra vonni a figyelmét, de aztán nem érdekelt a dolog. Én mindent megtettem, akinek nem tetszik, ne nézzen oda.

Kata

Szoptatás házon kívül

Kendővel

Akinek kellemetlen, annak javaslom a köztereken szoptatás mellőzését, vagy kendő, sál használatát. Szerintem ha a baba valóban éhes, nem nagyon tudja elterelni a figyelmét más, de ha csak cicizgetésre vágyik, bizony már kapkodhatja a fejét erre-arra. Engem személy szerint nem zavart, ha többet látott az, aki odanézett, de azért ha a gyerek egy-két alkalom után sem nyugodott, inkább elraktam a cicit, és kerestünk valami játékot, vagy folytattuk a sétát. 🙂

Anikó

Mindenki látott már ilyet!

A kis rongyát/sálját az érintett részre tettem. És ha lerántotta, arra gondoltam, hogy mindenki látott már mellet, senkit nem érdekel (a tapasztalat egyébként az, hogy akit feszélyez, az elfordul, nem néz oda).

Nórci

Hasznos cikkek a témában:

Nyilvános szoptatás: igen vagy nem?

Megengedték a szoptatást, majd kizavarták miatta az anyát

Amit az anyatejes táplálásról tudni érdemes

Forrás: Kismama magazin