Baba

Szoptatás alatt szedhető gyógyszerek

A legtöbb édesanya félve kér panaszaira gyógyszert a szoptatás alatt, hiszen a hiedelmek szerint igen kevés szer van, ami ilyenkor alkalmazható. Ez azonban nem teljesen igaz.
2017. Február 01.

Szoptatás alatt szedhető gyógyszerek

Ha egy anyuka beteg, akkor az bizony egyenlő lehet a világ végével a család dinamikáját tekintve, és még nagyobb a baj, ha a panaszaira nem mer semmit beszedni, netán tévesen, túlzott aggodalomtól fűtve, szoptatott babáját féltve inkább tűr. Pedig a csecsemő anyatejes táplálása alatt is jócskán akadnak olyan szerek, amik segítenek, és a babának sem ártanak.

Alaptalan tiltások?

Amikor egy szoptató édesanya gyógyszereivel kapcsolatban hoz döntést az orvos, a gyógyszerész, akkor mérlegelnie kell a kockázatot és a hasznot, közben a szoptatott gyermek szempontjait is figyelembe kell venni. Bizonyára neked is feltűnt, hogy ha a gyógyszergyárak által fogalmazott betegtájékoztatókon múlna, akkor bizony sem a várandós, sem a szoptatós anyának nem maradna túl sok lehetősége, ha beteg lesz, azonban jó tudnod, hogy a gyártók legtöbbször csupán önmagukat biztosítják be ezzel.Mára szerencsére rengeteg adat és adatbázis áll rendelkezésre, ahol utána lehet nézni egy-egy szernek, és a nemzetközi szakirodalomból is kimazsolázhatod a szoptatással kapcsolatos információkat. Például, hogy egy adott hatóanyag milyen mennyiségben jelenik meg az anyatejben, miután beszedted, és ez mekkora kockázatot jelent a szoptatott gyermekre nézve.A híresztelésekkel ellentétben tudd, hogy a legtöbb gyógyszercsoportban van olyan hatóanyag, ami biztonságosan alkalmazható szoptatás mellett, alatt is, gyerkőcöd veszélyeztetése nélkül, és nagyon kevés olyan van, ami az anyatejen keresztül a kisbaba szervezetébe jutva káros hatással lehet.

A legfontosabbak, amiket alkalmazhatsz és felírhatnak neked

– Gombás fertőzés esetén: clotrimazol

– Helyi érzéstelenítés esetén: lidocain, bupivacain

– Fájdalomcsillapításra, lázcsillapításra: ibuprofen (gyulladáscsökkentő is), diclofenac (gyulladáscsökkentő is), paracetamol (nincs gyulladáscsökkentő hatása)

– Allergia: cetirizin, loratadin, desloratadin

– Szorongáscsökkentő: lorazepam

– Mellgyulladás, bakteriális fertőzések esetén: amoxicillin+klavulánsav, ampicillin+sulbactam 1., 2. és 3. generációs cefalosporinok; penicillinérzékenység esetén clindamycin vagy erythromycin

– Orrdugulás: izotóniás vagy hipertóniás tengervizes orrspray, sós vizes inhalálás

– Száraz köhögésre: dextrometorfán

– Hurutos köhögésre: acetilcisztein, carbocisztein, ambroxol, bromhexin, erdostein

– Torokfájásra: benzydamin, chlorhexidin, tetracaine (szopogatós tabletta/spray)(Ha nem vényköteles, kérd gyógyszerész segítségét, illetve a hatóanyagok silabizálásához ajánljuk a HáziPatilka.com Gyógyszerkeresőjét.)

Tévhitoszlató

– Műtéti altatás után, ha az anya éber és tud szoptatni, nem kell korlátozni a szoptatást, nem kell fejni, a lefejt tejet kiönteni.

– Az édesanya lázas állapota önmagában nem indokolja a szoptatás felfüggesztését!

– Kontrasztanyag nélküli röntgenvizsgálat nem indokolja a szoptatás korlátozását! Nem kell kihagyni röntgen után szoptatást, nem kell fejni és kiönteni!

– A köztudatban ártalmatlannak tartott gyógynövények és étrend-kiegészítők között is vannak olyanok, amik veszélyesek lehetnek a szoptatott gyermekre!

Keresd ki, hogy szedheted-e!

A legegyszerűbben használható gyógyszeradatbázis az e-lactancia, ahol megtudhatod, szoptatós édesanyaként beveheted-e a rendelt szert. Nézd meg, mi a kérdéses gyógyszered hatóanyaga, és azt a keresőbe beírva megkapod, milyen osztályzást kap a szoptatás tekintetében, mekkora kockázattal alkalmazhatod! Négy színkóddal találkozhatsz: zöld (nagyon alacsony kockázat), sárga (a gyógyszer viszonylag biztonságos, enyhe kockázat lehetséges), illetve narancssárga és piros (nem javasolt szoptatás alatt).

Keress fel egy IBCLC-t!

Ha a szoptatás alatti gyógyszerszedés kérdésében úgy érzed, orvosod kevéssé jártas, netán ok nélkül akar rávenni a szoptatás felfüggesztésére, szüneteltetésére egy szer miatt, vagy nem ír fel valamit, amiről te kiderítetted adott esetben, hogy nem lenne akadálya a szedésének, mindenképpen jó, ha felhívsz egy laktációs tanácsadót, aki segíthet naprakész, szoptatásbarát információkkal a birtokában megtalálni a legmegfelelőbb utat, akár orvosoddal karöltve! A hazai laktációs szaktanácsadók elérhetősége az ibclc.hu oldalon fellelhető.Kapcsolódó cikkeink: