Baba

Sokat kellett várniuk a koraszülött ikerbabáknak erre az ölelésre

30 héten át együtt növekedtek az anyukájuk hasában, a szükséges orvosi kezelések miatt azonban elválasztották őket. Csodás, ami azután történt, hogy újra találkoztak.
2021. Szeptember 02.

Neve és Louie Liverpoolban születtek március 8-án, a vártnál 10 héttel korábban. A kicsiket a méhlepény elöregedése miatt kellett sürgősségi császármetszéssel világra segíteni, mert kettejük közül a kislány, Neve kevesebb tápanyaghoz jutott az anyaméhben és lassabb ütemben fejlődött a kelleténél – ez egy bizonyos szintig ikrek esetében normálisnak tekinthető, a köztük lévő különbség azonban már túllépte az egészséges határt. 

Amikor megszületett, a kislány mindössze 652 grammot nyomott, míg a bátyja 1,5 kg-val érkezett. Neve állapotát kritikusnak ítélték az orvosok, és azt mondták a szülőknek, hogy jobb, ha a legrosszabbra is felkészülnek. Sok időbe telt ugyan, de a baba egyre erősödött és kezdte utolérni a testvérét. Senki nem számított arra, hogy Louie is ráijeszt a családra: egy napon légzési nehézségei adódtak, ami akár az életébe is kerülhetett volna. 

Hála az orvosok gyors közbelépésének és Louie élni akarásának, ő is felépült és újra találkozhatott a húgával. Amikor a két baba ismét együtt lehetett, kézen fogták egymást és simogatásokkal, ölelésekkel fejezték ki az örömüket. Az anyuka, a 27 éves Laura Hough és a kicsik apukája lencsevégre kapták a nem mindennapi jelenetet és meg is osztották a világhálón.

A nagy találkozást követően az ikreket még egy kis ideig megfigyelés alatt tartották, majd elhagyhatták a kórházat. Amíg a hazatérés napját várták, együtt lehettek, a szüleik pedig nem tudtak betelni a látványukkal: “Hihetetlen, hogy milyen erősek. Nem is lehetnénk büszkébbek! Amikor közös inkubátorba kerültek, rögtön keresni kezdték egymást, összefonták a lábukat és a karjukat, Neve pedig szerette volna mielőbb átölelni Louiet. Nagyszerű volt így látni őket, az orvosok is azt mondták, hogy hiányozni fognak nekik, miután hazamennek, mert nagy szükségük van arra, hogy ilyen kis harcosokat lássanak.”

A kislányt azért sem fogják elfelejteni a kórház dolgozói, mert még sosem találkoztak olyan pici súllyal született babával, aki mesterséges lélegeztetés nélkül, a saját erejéből merítve hozta be a lemaradását.

Forrás: Via