Baba

Sajnálom, nem tudtam, min mentek keresztül – Nyílt levél barátaimnak, akiknek előttem lett gyerekük

Nem tudjuk, milyen nehézségekkel jár az anyaság, amíg meg nem tapasztaljuk.
2021. November 08.
Fotó: Getty

Soha nem éreztem még olyan heves szeretetet, mint a kislányom születése utáni napokban, hetekben és hónapokban. Rengeteg érzelmet kaptam mindenkitől a környezetemből, de az a szeretet, ami más anyáktól érkezett, más volt. Mélyen gyökerező megértésből és empátiából fakadt. Szívből jövő ünneplésből és izgalomból.

Olyan módon, ahogyan csak egy másik anya tud kapcsolódni.

 

Emlékszem egy nagyon érzelmes napra, amikor a lányom körülbelül egy hetes volt.

Már harmadszorra etettem kínok kínjával, miközben a szülés utáni depresszió is kínzott.

A nővérem a kanapén ült velem, miközben próbáltam túljutni ezen az egészen.

Masszírozta a vállamat, és biztatott, hogy át tudjam vészelni a következő nehézkes szoptatást. Én pedig sírva fakadtam, és azt mondtam neki, hogy nagyon sajnálom.

Döbbenten nézett rám. Pontosan miért kértem bocsánatot?

Az anyaság nyers pillanataiban a nővérem képes volt úgy szeretni, ahogyan azt senki más nem. Mert ő korábban már keresztülment ezen.

Miközben elöntött a hála, amiért ő van nekem, hirtelen nagyon szomorú lettem, mert én nem tudtam ugyanígy szeretni őt akkoriban, amikor az anyasága elején járt.

És annyi pillanat követte ezt az egyet! Olyan pillanatok, amelyektől rendkívül szerencsésnek éreztem magam, hogy olyanok vesznek körül, akik tele vannak empátiával. Majd mindig jött a felismerés, hogy bárcsak sokkal többet tehettem volna én is korábban, amikor ők, a rokonaim és barátnőim lettek anyák.

Szóval minden barátomnak, akinek előttem lett gyereke üzenem: “Sajnálom. Nem tudtam, min mentek keresztül.”

Üzenem ezt a nővéremnek, aki hónapokig próbálta szoptatni fiát, és számtalan órát töltött különféle tanácsadókkal és etetési csoportokkal, hogy sikerüljön. Sajnálom, hogy nem értettem, hogy egy olyan egyszerű dolog, mint a gyermeke etetése, hogyan okozhat kudarcot. Sajnálom, hogy nem öleltelek meg  nap mint nap, és nem mondtam el, hogy nagyszerű anya vagy, és ha sírnod kell, az is rendben van.

Bocsánatot kérek attól a barátomtól is, akinek koraszülött volt a babája, én pedig nem vettem észre, hogy a “Jól vagyok” és a “Nincs szükségem semmire” rutinszöveg mögött semmi sem hozott volna nagyobb változást, mint egy meleg tál étel vagy egy forró kávé a kórház recepciójáról. Tudtam, hogy erős, harcos anya vagy (minden korababa anyukája az), de most már tudom, hogy még a harcos anyáknak is szüksége van valakire, aki meghallja azt is, amit nem mondanak.

 A barátaimnak, akik elvesztették a babájukat, még mielőtt megérkezhetett volna: nagyon sajnálom. Sajnálom, hogy nem tudtam, mennyire szerethetsz valakit, akivel még soha nem találkoztál. Sajnálom, hogy még csak megközelítőleg sem tudtam elképzelni a fájdalmatokat és szomorúságotokat, amíg nem éreztem, hogy a saját lányom rugdos a hasamban. Talán még akkor sem tudtam. A ‘sajnálom’ kimondása soha nem lesz elég ahhoz, hogy elviselje azt a fájdalmat, amit éreztek, ezért remélem, ha csak annyit mondok, hogy “szeretlek titeket”, tudni fogjátok, hogy itt vagyok nektek.

Barátnőmnek, akinek beteg a gyermeke… Sajnálom, hogy soha nem értettem meg teljesen azt a szívszorító kínt, amikor így látod a gyereked. Nem értettem meg egészen addig, amíg meg nem láttam a saját szívemet a testemen kívül dobogni gyönyörű, kicsi lányomban. Te vagy a legbátrabb anya, és tudom, hogy nincs olyan dolog, amit ne áldoznál fel a gyermekedért. Amikor szükséged lesz valakire, itt vagyok.

Barátnőmnek, aki szülés utáni depresszióval küzdött. Sajnálom, hogy nem tudtam, milyen súlyos szorongás van a szívében. Sajnálom, hogy nem értettem azt a sötétséget, amit minden este átéltél, amikor lefeküdtél, és azt a kétségbeesést, hogy vajon mikor fog elmúlni mindez.

A kolléganőmnek, aki küldött nekem egy kis ajándékot és üzenetet a szülési szabadságom első napján. Sajnálom, hogy nem szántam több időt rád, amikor te voltál hasonló helyzetben, és amikor visszatértél dolgozni. Imádtam nézegetni a gyönyörű babádról készült fotókat a neten, de több időt kellett volna töltenem azzal, hogy benézzek hozzád.

Ezek a csodálatos anyák, nők nagyon sok mindenre megtanítottak. És bár még akkor nem tudtam, most már értek mindent. Szinte azonnal megértettem, amikor anya lettem, és az anyaság testvérisége átsegített a nehéz időkön.

Ennek a testvériségnek az a lényege, hogy színlelés és ítélkezés nélkül szeressük egymást, de ezt addig nem értheted, amíg saját magad nem tapasztalod meg.

Sajnálom, hogy nem tudtam, de most már minden értek és átérzek! Köszönöm, hogy vagytok, anyatársak!

A cikk a mother.ly cikke nyomán készült.