Baba

Pici Tarzanok, irány Somogyország!

Eddig is valódi gyerekparadicsom volt a patcai Katica-tanya, de most az egyik legvagányabb üdülőhellyé vált. Itt épült meg a Zselic legnagyobb erdei kötélpályája, amely felveszi a versenyt Balaton-parti és Mátra-beli társaival.
2012. Április 21.

Az ötpályás kalandparkot úgy építették meg, hogy 3 és 103 éves kor között bárki igénybe veheti felkészültségtől, fizikai állapottól és bátorságától függően. A legkisebbek tíz akadályon küzdhetik át magukat a „pöttöm” pályán, a kis tinik a „tizenéves” pályán kúszhatnak-mászhatnak, míg a tettre kész tizenévesek a „bátor” pályán bizonyíthatnak.

– Az extrém akadályokra vágyók számára készült az „adrenalin” lecsúszópálya, ez két magasabb domb között húzódik, s csak a Mátrában van hozzá fogható – mondta Handó János, a Katica-tanya tulajdonosa. Hozzátette: a lecsúszópálya 190 méter hosszú, és 20 méteres magasságban van, ezzel az ország második leghosszabb pályája. Aki kevésbé bevállalós, az is talál kisebb kötélpályát, hiszen a „csillapító” lecsúszópálya 120 méteres hosszúságával és 10 méteres magasságával az óvatosabbaknak nyújt feledhetetlen élményt.

Somogy megye legkisebb települése a közelmúltban több jelentős és értékteremtő beruházás színtere is volt. Az év elején adták át a Katica-tanyán a beltéri csúszdaparkot és a hatalmas játszóházat, amely uniós forrás segítségével épült meg. A kötélpálya a hagyományos bemutatógazdaság, valamint a csúszdaház szolgáltatásait egészíti ki természetközeli mozgásformákkal.

Az élmény mellett a biztonság is garantált, hiszen a kötélpálya valamennyi biztonsági előírásnak megfelel, ráadásul az akadályok leküzdését, illetve a csúszásokat animátorok segítik, de a kaland résztvevői egy kisebb baleset-megelőzési oktatáson is részt vesznek.