Baba

Orvosok fogtak össze a gyerekekért

Orvosok, kutatók, táplálkozási szakemberek közreműködésével alakult meg az Első 1000 nap program.
2014. Március 19.

Orvosszakmai és civil szervezetek fogtak össze a népegészségügyi problémák megelőzéséért. Ma Magyarországon három betegségtípus van, amely a lakosság jelentős részének egészségét fenyegeti: az elhízás, a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a cukorbetegség. Mindhárom betegség megelőzésében meghatározó jelentősége van annak, hogy hogyan táplálkozunk életünk első 1000 napjában, ugyanakkor a génállomány felelőssége a felnőttkori egészségi állapot szempontjából kisebb jelentőségű, mint azt korábban gondoltuk.

Orvosszakmai és civil szervezetek közös szándéknyilatkozatot írtak ma alá, elindítva ezzel az Első 1000 nap programot, mely a Magyarországon legfontosabb népegészségügyi problémák megelőzését tűzte ki célul.

Napjainkban Magyarországon három betegségtípus van, amely a lakosság jelentős részének egészségét fenyegeti: az elhízás, a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a cukorbetegség. “Ezeknek a betegségeknek a kialakulásában a genetika jelentősége lényegesen kisebb, mint azt korábban gondoltuk. Egészségtelen táplálkozás, mozgásszegény életmód mellett csak kismértékben hibáztathatjuk tehát örökölt génállományunkat a felnőttkori betegségeinkért” – mondta dr. Takács István, a programot kezdeményező Magyar Primer Prevenció Orvos Egyesület elnöke.

A szándéknyilatkozat aláírását kerekasztal beszélgetés előzte meg, melyen a résztvevő orvosszakmai szervezet képviselői saját szakterületükön tapasztalt problémáikat ismertették.

Az első ezer nap a legfontosabb

Dr. Takács István elmondta, a gyermek egész további életét meghatározó fejlődésen megy keresztül a fogantatástól számított első 1000 napban. Ilyenkor alakul ki a zsírsejtek száma, ami felnőttkortól lényegében már nem is változik. Ezért az első évek meghatározzák az elhízásra való hajlamot is. Ez az időszak maradandóan befolyásolhatja a gyerekek szívérrendszeri betegségre és cukorbetegségre való hajlamát, felnőttkori súlyukat és várható élettartamukat. Ekkor kezd kialakulni a csúcs-csonttömeg, amely a későbbi csontritkulás mértékét befolyásolja, de ebben az időszakban alakul ki a gyermek immunrendszere is.Dr. Nádor Csaba – gyermekorvos, neonatológus – a Neonatológiai Tanács titkára a várandósság alatti táplálkozás fontosságára hívta fel a figyelmet. A magzat állapotát az édesanya egészségi állapota és táplálkozási, életviteli szokásai befolyásolják, így rendkívül fontos, hogy már ebben az időszakban odafigyeljen táplálkozására a kismama. Később a szoptatás válik az első számú táplálékforrássá a csecsemőnek, így az édesanya táplálkozása továbbra is döntő szereppel bír. Az anyatej tartalmazza a legtöbb olyan vitamint és ásványi anyagot, amire a csecsemőnek szüksége lehet, továbbá az anyatejes táplálásnak kiemelkedő szerepe van a csecsemő immunrendszerének kialakításában és megerősítésében is. “Az első védőoltás nem a BCG, hanem az anyatej! Magyarországon a WHO ajánlást követjük, azaz azt tanácsoljuk, a gyermek 6 hónapos koráig kizárólag anyatejet kapjon” – mondta dr. Nádor Csaba.

Egyéves kor után is figyelni kell

7 hónapos korig szükséges megkezdeni a hozzátáplálást. Dr. Király Balázs gyermekorvos tapasztalatai szerint a gyermek egy éves koráig rengeteg információ áll a szülők rendelkezésére a megfelelő táplálására. “Egyéves kor után azonban a szülők kissé magukra maradnak, és ekkor kezdődnek a problémák – például azzal, hogy a gyermeket “mini felnőttnek” tekintik, és azokkal az ételekkel etetik, amelyeket a felnőttek is fogyasztanak” – mondja a szakember. Holott mások a gyerekek tápanyag és vitaminigényei is, hiszen a gyermek 1-3 éves kora között hihetetlen fejlődésen megy át. Az immunrendszer például 1-3 éves kor között fejlődik a legintenzívebben.

Dr. Veres Gábor gasztroenterológus, a Magyar Gyermek-gasztoenterológiai Társaság elnöke az epigenetika fontosságát emelte ki. “Régóta ismert tény, hogy az egészséget körülbelül 20 százalékban a génjeink határozzák meg, 80 százalékban pedig elsősorban a környezet, azon belül pedig a táplálás, táplálkozás. Az azonban új felfedezés, hogy a táplálkozás befolyásolja a genetikát – ezt nevezzük epigenetikának.” A szakember szerint az epigenetika lehet az egyik fő felelős azért, hogy az elmúlt évtizedben az autizmus, a hiperaktivitás szindróma, a Crohn betegség, illetve allergiás kórképek gyakorisága rohamosan megnőtt. “Az epigenetikának népegészségügyi jelentőségét az adja, hogy a táplálék hatására megváltozott génszakasz az utódokra öröklődik” – tette hozzá a szakember.

A kerekasztal résztvevői egyetértettek abban, hogy bár a helyzet súlyos, de egy széleskörű társadalmi felvilágosító kampány segíthet a szülőknek egészséges felnőtteket nevelni gyermekeikből. “Bízom benne, hogy a most elinduló Első 1000nap program nagy visszhangot fog kiváltani mind az orvosi szakma, mind a lakosság körében” – mondta dr. Takács István.