Baba

Orosz trolloknak köszönhetjük az oltásellenesség terjedését?

Egy kutatásból az derül ki, hogy az oltásellenes netes csoportok mögött ugyanazok a trollok állnak, akiket már korábban összefüggésbe hoztak az amerikai elnökválasztás orosz befolyásolásával.
2018. Augusztus 27.
Orosz trolloknak köszönhetjük az oltásellenesség terjedését?

A washingtoni George Washington Egyetem kutatói miközben igyekeztek javítani a közegészségügyi dolgozók médiakommunikációját, többször is belefutottak olyan netes csoportok vitáiba, ahol oltásellenesek és oltáspártiak csaptak össze. Elkezdték vizsgálni, hogy kik állnak a viták mögött -írja a The Guardian.

A kutatás több olyan profilt is felfedezett, amelyekről ma már ismert, hogy ők azok az orosz trollok, akik beavatkoztak az amerikai választásokba.

A kutatók azt állítják, hogy az orosz trollok az oltás-vita mindkét oldalán részt vettek, azaz az oltásellenesek és az oltáspártiak oldalán is, mivel a céljuk az volt, hogy heves vitákat generáljanak és elbizonytalanítsák az embereket. Ráadásul politikai ügyekkel kapcsolják össze az oltáskérdést, ezzel is elbizonytalanítva az embereket.

“Azzal, hogy mind a két oldalon részt vettek a vitában és elbizonytalanították az embereket, mindannyiunkat veszélyeztetnek, ugyanis a fertőző betegségek nem állnak meg a nemzeti határokon” – mondta Mark Dredze, aki maga is részt vett a kutatásban.

Az American Journal of Public Healthben publikált tanulmány szerint Európa évtizedek óta az egyik legnagyobb kanyarójárványával néz szembe, amely részben a csökkenő átoltottsági arányoknak tulajdonítható. 2018 első hat hónapjában 41 000 kanyarós eset volt a kontinensen.

“Az amerikaiak túlnyomó többsége úgy véli, hogy az oltóanyagok biztonságosak és hatékonyak, de a Twitteren azt a benyomást keltik, hogy sok vita van az oltóanyagokról” – mondta David Broniatowski, a George Washington Műszaki és Alkalmazott Tudományok Iskolájának adjunktusa.

Az orosz trollok úgy tűnik, hogy az oltás-kérdést az Egyesült Államokban ellentmondásos kérdéseihez kapcsolják. Gyakran a tweetek az amerikai kormány legitimitását célozták meg.

A kutatás azt is megállapította, hogy az amerikai elnökválasztási botrányba érintett profilok 22-szer annyit posztoltak a Twitteren oltásellensség-témában, mint egy átlagos felhasználó. Ez arra engedi következtetni a kutatókat, hogy központi utasítás áll a trollkodás mögött.

Kapcsolódó cikkeink oltásellenesség témában: