Baba

Nemhogy tíz, egyetlen gyereket sem szült a dél-afrikai nő mostanában

Bár körbejárta a nemzetközi és a hazai sajtót is a hír, hogy tízes ikreket születtek Dél-Afrikában, most nagyon úgy néz ki, hogy egy szó sem igaz a hírből.
2021. Június 26.
Nemhogy tíz, egyetlen gyereket sem szült a dél-afrikai nő mostanában (fotó: Getty Images)

Egy nyomozás azt derítette ki, hogy a dél-afrikai asszony nemhogy tíz, de egyetlen gyereket sem szült mostanában –  írta meg a Telex, a BBC nyomán. A dél-afrikai Gautengi provincia kormánya adott ki egy közleményt, melyben azt írták, hogy nem regisztráltak egyetlen kórházukban sem tízes ikreket. Azt is közölték, hogy a nőt megvizsgálták és megállapították, hogy még csak terhes sem volt mostanában. A nőt mentálhigiénés megfigyelés alatt tartják, és pszichológiai segítséget nyújtanak neki.

A Telex azt írja, hogy tízes ikrekről először az Indenpedent Online számolt be, amelynek főszerkesztője, Piet Rampedi egy templomban találkozott decemberben Sithole-lal és élettársával, Teboho Tsotetsivel. Májusban aztán újra beszélt a házaspárral, akik azt mondták, hogy nyolcas ikreket várnak. A lap június 8-án Tsotetsire hivatkozva közölte a tíz gyermek megszületését. Ő azt mondta, Sithole egy sms-ben számolt be a szülésről, de ő sem látta a gyerekeket, mert a járványkorlátozások miatt nem mehetett be a kórházba.

A hírt megjelentető Rampedi is csak Whatsapp-üzenetre támaszkodott, az állítást nem ellenőrizte le a kórházban. Később a helyi polgármester is közzétette a rekordszülést, de őt is csak szóban tájékoztatta a család.

A tízes ikrek születése annyira megmozgatta az embereket, hogyan sokan adományt küldtek a családnak, több százezer dollárnyi összeget ajánlottak fel nekik. A történet azért vált gyanússá, mert a hírekben nem közölték, hogy melyik kórházban születtek meg a babák, miközben több egészségügyi intézmény is közölte, hogy náluk nem születtek tízes ikrek.

Szociális munkások végül megtalálták az asszonyt, és sikerült elvinniük kórházi vizsgálatokra.

Forrás: Telex.hu