Baba

Nem tudom annyira szeretni a második gyerekemet, mint az elsőt

Mi van akkor, ha egy anya úgy érzi, sokkal jobban szereti az első, mint a második babáját? Hogy alakul a kötődés a második babával?
2020. Július 26.
Nem tudom annyira szeretni a második gyerekemet, mint az elsőt (fotó: Getty Images)

A szülő és a baba kötődése nem mindig következik be azonnal – magyarázza a Parents.comnak Emily Edlynn Ph.D., tanácsadó, újságíró.

Van egy 4 éves lányom és egy 3 hónapos fiam. Sok posztot olvastam arról, hogy a második gyerek születésével az a meglepő tapasztalás, hogy még annál is több szeretet van benned, mint amit valaha gondoltál. Szeretem a fiamat, de már eltelt három hónap és az a fajta szeretet, amit a lányom iránt érzek, csak nem jön, meg sem közelíti azt. Van bármi, amit megtehetek a kötődés erősítése és az érzéseim megváltoztatása érdekében?

(két gyermekes anya)

Kedves édesanya!

Amikor anyává válunk, felismerjük, hogy az anyaság tele van mítoszokkal. Én például egyáltalán nem ragyogtam a terhességem alatt. A gyermekágy alatt olyan meglepő dolgok történtek velem, amikre senki sem figyelmeztetett, és azt hittem, valami komoly baj van a testemmel. És ami a legfontosabb: az anya-baba kötődés nem mindig történik meg azonnal, varázsütésre.

Egytől kettőig

Mire a második gyerekedet várod, már annyi minden változott az életedben azóta, hogy az elsővel voltál terhes. Nyilvánvaló tény, hogy immár kettővel kell törődnöd, és ez nem kis munka. Nem könnyű megosztani a figyelmet és az energiát két gyermek között. A szeretetről megtapasztalhatjuk, hogy egyre csak nő, de egy nap akkor is 24 órából áll.

Négy évig megtapasztalhattad az anya-lánya kapcsolat különlegességét. Megtanultad, hogy ennek a kisembernek karaktere, személyisége, szokásai vannak. Akár felismerted, akár nem, kifejlesztettél valamit a kettőtök interakciójában, ami mély érzelmi kötődést alakított ki.

Engedd el a nyomást

Engedd el az aggódást, mert csak megnehezíti a kötődés kialakulását. Könnyen hangzik, tudom, de a bűntudat senkinek sem segít ebben a helyzetben. Legyél megbocsátó magaddal és hagyd, hogy kialakuljon a fiaddal a kötelék. Engedd el azt a nyomást, hogy valahogyan kéne érezned , csak hagyd, hogy organikusan, magától kialakuljon.

Beszélgess erről másokkal

Az anyaság egyik legmérgezőbb része, hogy félünk másokkal megosztani az anyaságunk nehézségeit. Félünk attól, hogy majd rossz anyának tartanak, megbélyegeznek. De ha megosztjuk másokkal a tapasztalatainkat, az érzéseinket és a kétségeinket, akkor sokkal kevésbé fogunk aggodalmaskodni és kevésbé lesz bűntudatunk. Osszuk meg a problémáinkat olyan barátokkal, családtagokkal, akikben megbízunk, az ő bátorításuk, támogatásuk sokkal többet fog segíteni, mint idegenek posztjai.

Hogy kötődünk?

A legtöbb szülő egészséges kötődése úgy alakul ki, hogy a gyermeke csecsemő- és gyerekkorában elérhető volt, és reagált a baba jelzéseire. Ez a biztonságos kötődés alapfeltétele. Mi mindent tehetünk már a kezdetektől?

Szemkontaktus. Sokat nézz rá – miközben beszélsz, énekelsz, játszol.

Válaszolj a sírásra. Itt nem arról van szó, hogy néhány percig sírni hagyod, mert épp a zuhany alatt állsz. Fontos, hogy ráérezz, mit jelez a baba a sírással és reagál rá – vedd fel, ringasd, ölelgesd meg, cseréld ki a pelenkáját, szoptasd meg, stb. A baba így megtanulja, hogy ott vagy, ha szüksége van rád, bízhat benned, mert kielégíted az alapvető szükségleteit.

Játék. Kukucs-játék, szelíd csiklandozás, bohóckodás. A nevetés, szórakozás jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy biztonságos kötődés alakuljon ki közöttetek.

Törődj magaddal. A stressz nem csupán neked tesz rosszat, hanem elérhetetlenné tesz a gyermeked számára, sőt, át is veheti az anyai stresszt. Tegyél meg mindent azért, hogy te jól legyél. Fogadd el a segítséget.

Az, hogy a lányoddal erős kötelék van közöttetek, azt mutatja, hogy képes vagy kötődni a gyermekedhez. Bízz magadban, bízz abban, hogy tudod, mit kell tenned, adj magadnak időt, legyél türelmes magadhoz. És meglátod, kialakul a kötődés a fiaddal is, pont úgy, ahogy nektek kettőtöknek a legjobb lesz.(Cikk forrása: parents.com)