Baba

Nem alszik túl sokat az újszülött babám?

A legtöbb újszülött több időt tölt alvással, mint ébren, de az alvás szabálytalan és töredezett is lehet.
2020. December 08.
Nem alszik túl sokat az újszülött babám? (fotó: Getty Images)

Az újszülöttek alvása az egyik legnagyobb kihívás lehet az újdonsült szülőknek. A csecsemők nem szoktak hozzá, hogy időre, menetrendszerűen, valamiféle rutint követve aludjanak, ezért előfordul, hogy nem akkor alszanak és nem akkor vannak ébren, amikor ez a környezetük szerint jó lenne.

A szülők egy része attól tart, hogy a baba túl keveset vagy éppen túl sokat alszik. Ha téged is aggodalommal tölt el, akkor próbálj meg alvásnaplót vezetni, amiből megállapíthatod, hogy valóban igaz-e az aggodalmad.

Mennyit alszanak általában az újszülöttek?

A legtöbb újszülött naponta 8-9 órát, éjszaka 8 órát alszik. A legtöbb baba legalább 3 óránként felébred, hogy egyen. Ettől azonban nagyon eltérő alvási szokásaik is lehetnek a babáknak, vannak csecsemők akik 11, sőt akár 19 órát is aludhatnak naponta. Az alvási szokásaikat több minden is befolyásolja, például egy-egy betegség is.Az első hetekben jellemző a babákra, hogy 34-45 perctől 3-4 óra hosszú alvás után felébrednek, hogy egyenek, majd vissza is alszanak.Ahogy a baba növekszik, úgy kezd kialakulni egyfajta napi rutinja, alvási szokásai. De a babák között nagy egyéni eltérések vannak.

Miből tudhatjuk, hogy egy újszülött túl sokat alszik-e?

Az a csecsemő, aki alkalmanként a szokásosnál többet alszik, csak abban az esetben ad okot az aggodalomra, ha más tünetei is vannak. Ellenkező esetben nincs miért aggódni.

A leggyakoribb okok, amik miatt egy egészséges baba a szokásosnál többet alszik, a következők:- növekedési/fejlődési ugrás

– kisebb betegség, például megfázás

– oltás után

– nem tudott eleget aludni nátha miattNéhány csecsemő a besárgulás következtében alszik túl sokat. Ha a sárgaság súlyos méreteket ölt, akkor a baba letargikus, étvágytalan, nyűgös. Azok a babák, akik nem esznek eleget kiszáradhatnak, túl sokat fogyhatnak. A gyermekorvos, a védőnő és szoptatási tanácsadó is segít megválaszolni a kérdést, hogy a baba eleget eszik-e. A napi pisis pelenka száma sok mindent elárul: napi minimum 4 pisis pelenkának kell lennie. A jóllakott baba evés után nyugodt, valamennyit hízik.Nagyon ritkán a csecsemőnek olyan egészségügyi állapota lehet, amely miatt túl sokat alszik. A légzési- és szívbetegségek befolyásolhatják az alvást, és a koraszülöttek alvási szokásai gyakran eltérnek az időre született csecsemőkétől.

Mikor kell felébreszteni a babát azért, hogy egyen?

A legtöbb újszülött 2-3 óránként (vagy 24 óra alatt 8-12 alkalommal) eszik, de ez több is lehet, főleg akkor, ha a baba nem hízik eleget.Amikor a csecsemő éhes, éhségjeleket mutat, pl. kidugja a nyelvét, szájába veszi az öklét.Általában nincs semmi szükség arra, hogy felébresszük a csecsemőt azért, hogy egyen. De azt is tudni kell, hogy az egy hónapnál fiatalabb babák nem feltétlenül ébredhetnek fel, ha éhesek. A 4 hétnél fiatalabb csecsemők étkezés nélkül nem maradhatnak 4-5 óránál tovább.Simogatással, esetleg a talpuk finom simításával ébreszthetjük fel a babát.

Mi a teendő, ha az újszülött túl sokat alszik?

Általában csak nem szabályosan alszanak az újszülöttek és nem arról van szó, hogy túl sokat aludnának.Amit tegyünk meg:

  • mindig etessük meg a babát, valahányszor éhségjeleket mutat
  • 1-2 óránként adjunk lehetőséget a szopizásra
  • ügyeljünk arra, hogy ne legyen melege, de ne is fázzon a csecsemő
  • vezessünk 1-2 napig alvásnaplót

Ha kétségeid vannak, fordulj orvosodhoz. Csak egy orvos tudja pontosan diagnosztizálni azt az okot, amiért az újszülött túl sokat alszik.Az újszülöttben a túlzott alvás általában nem sürgősségi helyzet, kivéve, ha a csecsemőnél légzési problémák jelentkeznek. Hívj orvost, vagy menj az ügyeletre, ha:

  • a baba levegő után kapkod vagy zihál
  • a baba légzése nagyon hangos
  • a baba orrlyukai kitágulnak, amikor lélegeznek
  • a baba bordái körüli bőr besüllyed, amikor lélegzik
  • a baba lázas
  • úgy gondolod, hogy a baba belélegzett, megérintett vagy megevett valami mérgezőt.

(Forrás: medicalnewstoday.com)