Baba

Mitől függ a baba szemszíne?

Gyakran az első dolgok között van a baba születése után, hogy a szülők, rokonok megnézve a baba szemeit elkezdenek spekulálni, vajon milyen színű lesz majd végül a színük. Kék marad, vagy zöld lesz inkább, ha már most is barna, később is az lesz?
2020. November 24.
Milyen lesz a baba szemszíne? (Fotó: Getty Images)

Hogy milyen lesz végül a baba szemszíne, azt a genetika határozza meg, amelyhez természetesen mindkét szülő hozzájárul. Azonban a szemszín megjóslása nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, mert sokféle variáció lehetséges.

Sok baba születik szürkéskék szemmel, de ez a szín nagyon gyakran megváltozik, amint a fény eléri a írisz színtermelő sejtjeit. Ez a színváltozási folyamat akár hat hónapig is eltarthat, mire a baba szemének színe állandósul, de néhány gyermeknél akár hároméves korig is változhat. Néhány ritka esetben még felnőttkorban is megváltozhat a szem színe.

Ez a szerepe a melaninnak

A szem színét a melanociták határozzák meg, a sejtek, melyek feladata a melanin fehérje kiválasztása ott, ahol szükség van rá. Ha egy kicsivel több melanin választódik ki, a baba szeme zöld vagy mogyoróbarna lesz, ha pedig barna lesz a szem, akkor a melanociták sok melanint választanak ki. A tudósok szerint 15 gén is hatással lehet arra, mekkora mennyiségű melanin termelődik, ezek közül kettőt ismernek a legjobban, hogyan hat a gyermek szemszínére. Ez a két gén kétféle formában (vagy allélban) fordul elő, ezek közül az egyik barna és kék, a másik pedig kék és zöld. Tehát a baba szemének színe a szüleitől örökölt allélek kombinációjától függ. A többi szemszín kialakulása, mint a szürke, a mogyoróbarna vagy az ibolya, illetve más kombinációk, jelenleg még nem teljesen ismert.

Azonban van jelenleg is néhány általános irányelv arra vonatkozóan, mikén alakul a baba szemszíne. Például, ha mindkét szülőnek sötét a szemszíne, nagy az esélye, hogy a baba szeme is sötét színű lesz, mert a barna allél a domináns. Azonban, ha a család mindkét ágán jellemző a kék szem, az is előfordulhat, hogy két barna szemű szülőnek kék szemű gyermeke születik. Éveken át gondolták a barnát domináns tulajdonságúnak, a kéket recesszívnek, de a modern tudomány kezd rámutatni, hogy a szemszín meghatározása nem ennyire egyszerű. A szemszínt nem egy vagy két, hanem több gén együttes működése határozza meg.

Meg lehet jósolni a szemszínt?

Mivel még mindig sok mindent nem értenek a gének közötti kölcsönhatásról, és arról milyen szerepük van a szem színének meghatározásában, nehéz tévedhetetlen jóslatokba bocsátkozni a baba szemének színéről. Azonban vannak olyan valószínűségek, amelyeket érdemes megjegyezni.

  • Ha mindkét szülőnek kék a szeme, akkor lényegesen magasabb az esélye, hogy a baba szeme is kék lesz. De ez nem minden esetben van így.
  • Hasonlóan, ha mindkét szülő barna szemű, akkor nagy valószínűséggel lesz a baba is barna szemű. De itt is lehetnek kivételek, főként ha mindkét ágról kék szeműek a nagyszülők.
  • Ha az egyik szülőnek kék a szeme, a másiknak barna, akkor körülbelül 50% az esélye, hogy a baba kékszemű lesz.
  • Azt is érdemes tudni, hogy a szemszín általában világosból változik sötétre, tehát a kékből lehet zöld, mogyoróbarna, barna. De ha a baba barna szemekkel születik, akkor nem valószínű, hogy végül kék lesz a szemszíne. Továbbá az nagyjából emberek 10%-ának felnőttként is változhat a szemszíne.

Tehát a baba szemszínét szinte lehetetlen megjósolni csupán a szülők szemszíne alapján, hiszen a folyamat ennél sokkal bonyolultabb.

Néha nem egyeznek az íriszek színei

Általában heterochromia néven ismert, ha a két írisz színe nem egyforma, amely születéskor is fennállhat, vagy kialakulhat egy későbbi állapot, sérülés következtében. Ha a gyermek heterochromiával születik, az veleszületett heterochromiának tekinthető. De okozhat később heterochromiát például a Horner-szindróma is, amely az agy és az arc egyik oldali idegpályáinak megszakadása. Ha bármilyen szokatlant észlelsz gyermeked szemszínével kapcsolatban, vedd fel a kapcsolatot a gyermekorvossal.

Forrás: verywellfamily.com