Baba

Miről fantáziálnak a szülők?

Ahogy megérkeztek haza apró, jó esetben békésen szuszogó csomagotokkal, megváltozik az is, miről álmodoztok. Kinek jut eszébe, hogy egy buliról fantáziáljon, 8 órányi zavartalan alvás sokkal vonzóbbnak tűnik! És te, miről álmodozol?
2019. Október 05.
Miről álmodoznak a kimerült szülők? Fotó: iStock

“Este fél 7, vége egy zsúfolt napnak. Hazaérek, egy csendes, ragyogóan tiszta otthonba. Kész a mosogatás, a tiszta ruhák szépen összehajtva sorakoznak szekrényben. A férjem kész fürdetni és altatni, nekem pedig megterített, sőt egy pohár bort is töltött. Altatás után pedig végignézhetem a kedvenc sorozatom legújabb évadát” – Haely

“Épp iskolába viszem a gyerekeket reggel, és nem az ő zenéik szólnak, hanem az, amit én akarok hallgatni. Ráadásul hangosan énekelhetek, és senki nem kérdez semmit, például hogy ki nyerne, egy krokodil vagy egy kígyó” – Samantha

“Reggel van, a nap besüt az ablakon. Megjelenik a férjem, a kezében friss kávé és egy kis tányérban szeletelt gyümölcs. Bekapcsolja nekem a tévét, és azt mondja, nyugodtan pihenj, drágám, majd én elviszem a gyerekeket az oviba. Csak annyi dolgom van, hogy megigyam a kávémat és lazítsak. Senki nem akar tőlem semmit és sehová sem kell rohannom” – Lauren

“Este van. Töltök a feleségemnek és magamnak egy-egy pohár bort. A gyerekek felsorakoznak előttem, és azt mondják: hé, apa, megvacsoráztunk, elpakoltunk magunk után, megfürödtünk, és a holnapi uzsonnát is összeraktuk. Most pedig megyünk lefeküdni. Jó éjt!” – Zach

“A feleségemmel sikerült lefektetni a gyerekeket, és most végre összebújhatunk a kanapén. Kiválasztunk egy jó kis filmet. És sikerül úgy végignézni, hogy egyikőnk sem alszik el a felénél!” – Bruce

“Szombat reggel. Szörnyen fáj a fejem, és csak arra vágyom, hogy az anyukám babusgasson, mint régen. Egyszer csak megjelenik az anyukám! Nemcsak igazi házi finomságokat hozott, de egy teljes napra átvállalja a gyereket” – Renee

“A gyerekeim új játékot találnak ki: egész napra a szolgáim akarnak lenni. Bármit kérek, azonnal megteszik. Elkészítik a kedvenc nassolnivalóimat, odahozzák a távirányítót, megmasszírozzák a lábamat…” – Brad

“Valami zavar támad az Erőben, és a gyerekem este hét órakor közli, hogy most azonnal le kell feküdnöm aludni. Hatalmas bajba kerülök, ha fent maradok. Felmérhetetlen következményei lesznek, ha nem alszok legalább 11 órát. És ha különösen óvatosak akarunk lenni, akkor még másnap délután is le kell feküdnöm szunyókálni” – Bruce

(via)

Ezt is érdemes elolvasni: