Baba

Milyen érzés megszületni?

Már nem ritka, hogy az anya dönthet arról, milyen körülmények közt hozza világra a picit: megválaszthatja a számára kényelmes testhelyzetet, a kísérőket, sőt néhány helyen lehetséges vízben szülni. De mi a helyzet a babával? Ő hogyan éli át mindezt?
2011. Szeptember 01.

Képzeljük el, hogy egy finom, meleg kuckóban lakunk hónapokon keresztül, távol mindentől, ami harsány. A fények, a hangok szelídek, a környezet hőmérséklete állandó, és nem érnek bennünket intenzív fizikai hatások. Egy napon aztán valami, pontosabban szinte minden megváltozik: kényelmes, puha odúnktól meg kell válnunk, át kell préselnünk magunkat egy rendkívül keskeny folyosón, s annak viszonylag merev, csontos kijáratán.

Mindeközben egyre erősödnek a külső zajok – már nemcsak jól megszokott, hanem idegen hangokat is hallunk, olyanokat, amelyeket azelőtt soha. Nem csoda, ha megijedünk. Ráadásul nagyon kimerítő a haladás, rettentően szűk a hely.

Amint kijutunk, éles fény fogad – félhomályhoz szokott szemünk számára csöppet sem kellemes érzés. A hangok most még erősebbek, és a hőmérséklet is hűvösebb, mint odabent. Fázunk. A békés állandóságból egy vadidegen, nyüzsgő környezetbe érkezünk – valami ehhez hasonlót él át kisbabád, amikor világra jön, s akkor még szót sem ejtettünk arról, milyen megrázkódtatást jelent, hogy a köldökzsinór segítségével folytatott lélegzésről percek alatt át kell váltania tüdeje használatára.

Ha túl hamar vágják el a köldökzsinórt – még mielőtt az abbahagyja a pulzálást –, azon keresztül már nem, a tüdőn át pedig még nem érkezik oxigén, tehát rövid ideig oxigénhiányos állapotba kerül a pici, az első lélegzetvételek során a tüdőbe áramló levegő pedig fájdalmat okoz – ezért sírnak fel a kisbabák.

Segíts neki!

Te is segíthetsz, hogy nyugodtabb legyen a megérkezés! Egyrészt hétköznapi dolgokkal: ha lehetséges, óvd meg a hangos zajoktól, és kérd meg segítőidet, figyeljenek oda a fényviszonyokra – mindez neked is jóleshet, hiszen halványabb fényben, csöndesebb környezetben könnyebb ellazulni.

Ezenkívül gördülékenyebbé is teheted a pici útját. Amikor babád kifelé igyekszik, a hüvely fala és a fejecskéje között intenzív, nagy erejű súrlódás lép fel, amit a magzatvíz sok esetben nem képes megfelelő mértékben csökkenteni, ezért lassabb, nehézkesebb, fájdalmasabb lehet a szülés.

Azonkívül, hogy ez mindkettőtök számára kellemetlen, ha a folyamat túlságosan elhúzódik, a baba teljesen kimerül, s ha elfogy az energiája, még mielőtt elérné a külvilágot, számos komplikáció adódhat, ami veszélybe sodorhatja az ő egészségét és a te épségedet is. Ráadásul az erőteljes súrlódás következtében a hüvely falát ért sérülések regenerációja felépülésed idejét is meghosszabbíthatja.

Mindezt elkerülendő, svájci szakemberek néhány évvel ezelőtt kifejlesztettek egy természetes alapanyagú speciális gélt, amely kíméletesen, pusztán a baba és a hüvelyfal közötti súrlódás csökkentésén keresztül fejti ki jótékony hatását: a gél használatával a szülés időtartama átlagosan 30 százalékkal csökken, tehát jó eséllyel elkerülheted az elhúzódó szülés esetleges komplikációit, és rövidebb ideig kell elviselnetek a szülés, illetve születés fájdalmait.

A gél alkalmazásának további előnye, hogy csökkenti a gátrepedés előfordulását, a gátmetszés szükségességét, s ezzel a gátsérülések következtében olykor fellépő, akár súlyos egészségügyi problémák (például inkontinencia, fájdalmas szexuális életet) kialakulásának kockázatát.

Láthatod, tudatos tervezéssel és egy kis odafigyeléssel sokat tehetsz azért, hogy babád érkezése mindkettőtök számára biztonságosabb, könnyebb legyen!