Baba

Mikor lesz vége a szoptatásnak?

Vajon mikor hagyja abba magától a szopást egy csecsemő? Elhúzódhat ez a folyamat akár az iskolakezdésig is? Összegyűjtöttük, hogy különböző korú gyerekeknél milyen okok vezetnek az elválasztódáshoz.
2011. Augusztus 09.

Három-négy hónaposok

„Úgy éreztem, kezdettől fogva keveset szopik a kisbabám. Sokat sírt, szerintem éhes volt. Megpróbáltam cumisüvegből megetetni tápszerrel, és úgy láttam, ilyenkor nyugodtabb. Szép lassan rászoktunk erre, és egyre kelletlenebbül, egyre rövidebb ideig szopott, a végén már olyan alkalom is volt, amikor csak cumisüvegből etettem. Négy hónapos korára már csak tápszert kapott, nem fogadta el a mellemet, pedig tejem még lett volna.” M. Ági

A szoptatási tanácsadó tapasztalata:A kezdeti nehézségek sok anyát elbizonytalanítanak. Mivel nem ismerik az újszülött valódi igényeit, például azt, hogy szinte nonstop mellen és kézben legyen, a helyzetet úgy értelmezik: nem elég a tej, pótolni kell. Az első hat hétben megkezdett cumisüveges pótlás sajnos sok esetben idővel a szopás teljes elutasításához vezet. Másként kell szopni a mellből, másként az üvegből.

Az üvegből azonnal ömlik, a mellből csak kis idő múlva indul meg a tej. Mivel az anyuka mindig ideges a szoptatástól, a cumisüveg pedig megnyugvást hoz, a baba döntése világos: nem akar többé szopni!

Nyolc-tíz hónaposok

„Zoé nagyon jól fogadta a szilárd ételeket. Szívesen megkóstolt mindent, és be is falta az adagokat, nem tudtam eleget adni neki. Három-négy hetente hagytunk el egy szopást, mert a főzelék és a gyümölcs után már nem akart szopni, tökéletesen jóllakott. Amikor már csak reggel és este szopott, éreztem, hogy egyre lanyhul a lelkesedése.

Tíz hónaposan egyszerűen elfordította a fejét, ha kínáltam. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy a csudába lehet kétéves korig szoptatni, ahogy az Egészségügyi Világszervezet ajánlja. Én szerettem volna, de a lányom másként döntött.” J. Kinga

A szoptatási tanácsadó tapasztalata: Zoé túlságosan hamar és túl sok szilárd ételt kapott anyatej helyett. A szilárd ételek bevezetésekor akkor járunk el helyesen, ha a szopás kiegészítéseként adjuk a kicsinek. Ez csak abban a sorrendben lehetséges, ha előbb megszoptatjuk, és utána kínáljuk, így annyit eszik, amennyire a szopáson kívül szüksége van.

Így csak ritkán fordul elő, hogy a baba egyéves kora előtt abbahagyná a szopást, s ez így is van rendjén, hiszen az ajánlások szerint egyéves korig jó, ha meghatározó marad a baba étrendjében az anyatej. Zoé azért veszítette el az érdeklődését, mert a szopások ritkulása miatt csökkent az anyatejmennyiség, és valószínűleg a tejleadó reflexre is egyre tovább kellett várnia. Erre pedig egy felfedezésekre éhes örökmozgónak nincs ideje!

Másfél évesek

„Kristóf nyolc hónapos koráig el sem fogadta a szilárd ételeket. Akkor lassacskán kóstolgatni kezdett, de változatlan lelkesedéssel szopott. Egyéves kora után, amikor már hat őrlőfoga is kint volt, hirtelen nagyon megjött a kedve az evéshez. Imádott velünk az asztalnál ülni, mindent meg akart kóstolni, szívesen és sokat evett mindenből. Egyre inkább csalogatni kellett szopizni. A végén már a maradék esti szopi helyett is inkább a mesét és az összebújást választotta.” Betti

A szoptatási tanácsadó tapasztalata: Gyakori, hogy az evésre rákapó, jó étvágyú gyerekek egyre ritkábban akarnak szopni. Valószínűleg érdekesnek találják a sokféle újdonságot, az étkezések szertartását és azt a másfajta jóllakottságérzést, amit a szilárd étel nyújt. Ettől még szophatnának akár naponta tízszer is, de sok kisgyerek van, aki ezt ilyen feltételek mellett nem igényli, sőt unalmasnak találja, mert akadályozza a folytonos nyüzsgésben.

Különösen akkor gyakori ez, ha esetükben a szopásnak leginkább tápláló funkciója volt, vagyis csak azért, hogy megvigasztalja vagy elaltassa, nemigen szoptatta meg a mamája. Kristóf egyszerűen annyit tett, hogy az egyik étkezési formáról áttért egy másikra, miközben a vigasztalás más, összebújós formáira továbbra is igényt tartott.

Két éven felüliek

„Nem sokkal kétéves kora után nálunk két okból került sor szoptatásra: vagy azért, mert Soma kérte, vagy azért, mert én jónak láttam megkínálni ezzel a lehetőséggel: például olyankor, ha reggel még aludni akartunk egy kicsit, ha elesett és megütötte magát, ha túlpörgött és csitítgatni akartam, ha szerettem volna könnyen és gyorsan elaltatni esténként, vagy egyszerűen csak nyugodt, zavartalan beszélgetésre vágytam a férjemmel. Csak mellre tettem, aztán máris csönd és békesség volt a lakásban, legalábbis addig, amíg szopott.

Így a hat-hét szoptatás szinte mindennap összejött. Amikor már kezdtem úgy érezni, hogy jó volna lassan abbahagyni, nem tettem mást, csak fokozatosan felhagytam a kezdeményezéssel. Ez persze kicsit strapás volt, hiszen a jól bevált csodaszerünk helyett más fortélyokat kellett bevetnem. Délutáni alvásra például ettől kezdve csak véletlenszerűen került sor, de szerencsére nem is hiányzott neki.

Soma pedig még körülbelül három hónapig szopott, eleinte gyakrabban, mert megszokta, hogy bizonyos szertartásokhoz kapcsolódik a szopás, de aztán már inkább csak esténként kérte. Nem is tudom, erről végül miért mondott le, de kétéves és nyolc hónapos korában már nem szopott.” D. Judit

A szoptatási tanácsadó tapasztalata: Soma és Judit esetében igazán ideálisan és fokozatosan ment végbe az elválasztódás. A szoptatás étel és vigasz is volt a kisfiú számára, és ahogy nőtt-növekedett, egyre kevésbé volt szüksége rá. Az ő példájukon az is jól látszik, hogy kettőn áll a vásár. A folyamatot egészen finoman és szinte észrevétlenül az anya kezdeményezte, azzal, hogy már nem kínálta Somát. Ő csak vette a lapot.

Olyan családban, ahol a kisgyereket kiegyensúlyozott, szeretetteljes légkör veszi körül, és nem érzi úgy, hogy szabadulni akarnak tőle (vagyis nem akarják erőnek erejével és válogatott trükkökkel leszoktatni a szopásról), rendszerint hasonlóan, valóban szinte észrevétlenül zajlik az elválasztódás.

Ezeket is olvasd el:

  • Meddig szoptassunk?
  • Meddig szoptatsz? Magánügy!
  • Elválasztódás 6 lépésben
  • Miért nem természetes a szoptatás?
  • Forrás: Kismama magazin