Baba

Mikor cserélhetjük le a babaágyat?

Sürgessük vagy halogassuk...? Mikor jöhet a "nagyos" ágy a rácsos babaágy helyett? A választásnál milyen szempontokat vegyünk figyelembe?
2022. Január 10.
Fotó: Getty

A szülők általában alig várják, hogy a rácsos ágyat lecserélhessék normál gyerekágyra, és ezzel bizony a kicsik is így vannak, hiszen unják már a bezártságot. Ugyanakkor aki látott már olyan videókat, amikben a babák csodás leleményességgel másznak ki még a rácsosból is, azok nem sürgetik a folyamatot: onnantól még nehezebb lesz az altatás, vagyis vízszintesben tartani a picit. Mikor ideális elkezdeni az átszoktatást?

Nos, ennek nincs pontos időpontja. Annyit elmondhatunk, hogy a legtöbb család a gyerek másfél és három éves kora között szánja rá magát erre a lépésre. Sokan akkor teszik meg ezt, amikor azt látják, hogy utódjuk kis ügyességgel akár képes lenne átmászni a rácson, arra gondolnak, nehogy leessen. Csakhogy veszélyes lehet az is, ha a gyermek akkor kezd el bolyongani, amikor már mindenki alszik – ebből adódó baleseteket sajnos időről-időre olvashatunk.

Mások azért cserélnek, mert érkezik a kis testvér, és neki van szüksége a babaágyra, ez azonban nem túl jó indok. Ha lehet, a két dolog ne egyszerre történjen, hogy a nagyobbnak legyen ideje megszokni az új helyzeteket. Ez már csak lelkileg is fontos számára.

Ugyanebben segít az, hogy ha az ágy meg is változik, kerüljön oda, ahol a korábbi volt, illetve az ágyneműt is érdemes megtartani. Első gyerekágynak a legtöbben olyat vesznek, amin van egy leesésgátló kis kerítés is, és az a jó, ha a fekhely alacsony. Illetve egyes rácsos ágyaknál arra is van mód, hogy csak néhány rácsot szedjünk ki, így ki tud bújni rajta a gyerek, ám mégsem esik le alvás közben – ezzel átmenetet képezünk, hisz kap némi szabadságot, ám mégis viszonylagos biztonságban tudhatjuk éjszaka.

Sokat segít, ha a kicsi ott lehet, amikor kiválasztjuk az új ágyát, közben dicsérjük, hogy milyen ügyes, nagy gyerek már! Még így is változó, hogy mennyire fogadják örömmel az újdonságot.

Lehet, hogy azt tapasztaljuk majd, hogy nem érett még erre az ugrásra, amit az jelez, hogy nyugtalanabbul alszik, többször felébred, kimászik az ágyból. Ilyenkor az sem ördögtől való, ha kis időre visszahozzuk a régi ágyát. Ezért ha lehet, véglegesen még ne ajándékozzuk el!

Amikor pedig a konkrét kiválasztásnál tartunk, ezeket a szempontokat vegyük figyelembe: biztonság, egészségesség, tartósság. Emellett a darab lehet játékos, és persze nem árt a jó ár-érték arány sem. A legjobbak azok a bútorok, amiket nem kell pár év múlva cserélni, mert bővíthetők vagy átalakíthatók – akár olyanra, ami egy tizenévesnek is megfelel, sőt, kiegészítésekkel duplázható, így két gyerek is elfér rajta.

A biztonság kérdésköréhez tartozik az illeszkedés: ne legyenek olyan rések, ahová becsúszhat a kicsi keze, lába, a sarkok pedig legyenek lekerekítettek. A falemezek legyenek erősek, hiszen számítanunk kell ugrálásra, bukfencezésre is.

Szerencsére a gyerekbútorokat különös gondossággal vizsgálják, a matrac, de még a festék sem tartalmazhat egészségre káros anyagokat.

A gyerekek imádják a különleges formájú, például autóalakú vagy baldachinos ágyakat, de sokszor ezek csak külsőre klasszak, viszont kevésbé masszívak. Jobb letisztultabbat választani, hiszen egyszer a Disney-hercegnők is kiesnek a pixisből…