Baba

Miért kedvesebbek egyes emberek, mint mások?

Megvan az oka annak, hogy egyes emberek kedvesebbek és önzetlenebbek, mint mások. A különbség az agyi aktivitásban keresendő: az empatikus impulzusokért felelős területeken nagyobb az aktivitás a kedves, barátságos, segítőkész emberek esetében.
2016. Március 30.

Kevésbé a körülményektől, és jobban egyéni adottságainktól függ, hogy mennyire viselkedünk empatikusan. Az UCLA két tanulmánya is foglakozik azzal, hogy milyen fokozott agyi aktivitást élnek át bizonyos területeken az önzetlen emberek.

Az olyan embereket nevezzük altruistának, akik nem a saját érdekeiket tartják sok esetben szem előtt, hanem másokét.

“Úgy néz ki, hogy az altruizmusnak mélyebb genetikai oka van, mint eddig hittük. A jelek szerint pedig nem csak adottak bizonyos mértékig ezek a keretek, de elviekben akár manipulálhatóak is: bizonyos agyterületek lezárásával egy ember akár empatikusabbá is tehető” – mondja a kutatást vezető Dr. Leonardo Christov-Moore, a Los Angeles-i University of California munkatársa.

Az első, Human Brain Mapping című szaklapban publikált kutatás során 20 résztvevő számára vetítettek egy kisfilmet, amiben egy kezet mutattak, amelyet tűkkel szurkáltak. Ezután arra kérték őket, hogy utánozzák a kiosztott fotókon látható arckifejezéseket: a boldogságot, a szomorúságot, az izgalmat.

A gyakorlatok során az agyműködést fMRI segítségével figyelték, különös tekintettel az amygdalára, szomatoszenzoros kéregre és az elülső amygdalára. Ezek azok a területek, amelyek a fájdalom és az érzések átéléséért felelnek. Emellett két másik területet vizsgáltak: az prefrontális kérget, amely a viselkedést és az impulzusok kontrollját szabályozza.

A szakemberek szerint az agyi aktivitás ezeken a területeken nagy mértékben befolyásolja, mennyire lesz altruista egy ember.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Már háromévesen tudunk osztozni
  • Így nevelhetsz önzetlen ovist!
  • Agresszió vagy empátia?
  • Forrás: Medipress