Baba

Mennyi alvásra van szüksége a babának?

A kisbabák a nap jelentős részét alvással töltik. Erre szükségük is van, hiszen az alvás a fejlődésüket segíti elő.
2020. Február 05.
A babák alvásigénye (fotó: iStock)

A csecsemők kezdetben szinte állandóan alszanak, nappal és éjszaka is. Abban minden kisbaba igénye azonos, hogy a nyugodt alvás a testi és mentális fejlődésük alapja, abban azonban már eltérések lehetnek, hogy mennyire könnyen alszanak el vagy éppen, hogy hányszor ébrednek fel éjszaka. Ez leginkább a babák első három évének jellemző problémái lehetnek.

A kisbabák alvásával foglalkozó pszichológusok, kutatók abban egyetértenek, hogy a nyugodt alvásért a szülők is sokat tehetnek, méghozzá a következetes, jól kiszámítható napi és esti rutin kialakításával. A kiszámítható keretek és a napi cselekvések jól kialakított sorrendisége nagyon fontos az élet első három életévében, biztonságot, kiszámíthatóságot jelentenek a kisgyermeknek. Mit is értünk ez alatt?

Az esti rutinnak érdemes abban az irányba haladnia, hogy megteremtsük a lecsendesedés lehetőségét. Ide sorolhatjuk a fürdést, babamasszázst, mesélést, altatódalokat, később az összebújást, sutyorgást. Ezek a tevékenységek mind lecsendesítik, ellazítják, megnyugtatják a babát. Könnyebben lazulnak el és könnyebben el is alszanak.

A kisbabák persze nem abban a ritmusban alszanak, ahogy a felnőttek. Az alvási ciklusokat a nappali és éjszakai napszakok váltakozása szabályozza ugyan, de időbe telik, amíg ezek a ciklusok a helyükre kerülnek és a világosság és a sötétség befolyásolja az alvási ritmust. Ebben is segíthetjük a kisbabákat: amikor alszik, akkor sötétítsünk be, teremtsük meg a csendet, ha pedig ébren van, akkor legyen világosban, ezzel is elkülönítjük a napszakokat és a tevékenységek környezeti feltételeit.

Az, hogy egy kisbaba mikor érik meg arra, hogy alvásciklusa a felnőttekéhez hasonlatos legyen egyéni sajátosság, idegrendszeri érés kérdése. Ráadásul egy-egy fejlődési ugrás, fogzás, új nagymozgás megjelenése fel is boríthatja a már éppen kialakulni látszó alvási szokásait. Ezt el kell fogadnia a környezetnek és segíteni ebben a babát: mellette lenni, ha megébred, segíteni a visszaalvásban. Ez nemcsak praktikus szempontból kifizetődő, hanem a biztonságos kötődés kialakulása szempontjából is: a kisbaba tudni fogja, hogy nincs egyedül, számíthat segítségre, válaszra a szüleitől.

A kisbabák alvásigénye életkoronként eltérő, ehhez nyújt segítséget az alábbi táblázat.

Kor Átlagos alvásmennyiség Átlagos éjszakai alvásmennyiség Átlagos nappali alvásmennyiség A babák 50%-a: A babák

90%-a:

1 hó 14-15 óra 8 óra 6-7 óra 13-16 óra 9-19 óra
3 hó 14-15 óra 10 óra 4-5 óra 13-16 óra 10-19 óra
6 hó 14,2 óra 11 óra 3,4 óra 13-15,5 óra 10,4-18,1 óra
9 hó 13,9 óra 11,2 óra 2,8 óra 12,8-15 óra 10,5-17,4 óra
12 hó 13,9 óra 11,7 óra 2,4 óra 13-14,8 óra 11,4-16,5 óra
18 hó 13,6 óra 11,6 óra 2 óra 12,7-14,5 óra 11,1-16 óra
24 hó 13,2 óra 11,5 óra 1,8 óra 12,3-14 óra 10,8-15,6 óra

Kapcsolódó cikkeink: