Baba

Megvan az első családbarát kórház

A Bács-Kiskun Megyei Kórház kapta az első Családbarát kórház díjat. A díjakat a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány és a Magyar Kórházszövetség alapította
2019. Április 15.
Megvan az első családbarát kórház

A Családbarát kórházi osztály címek elnyerése az előszobája az idén először kiírt Családbarát kórház díjnak. Ehhez az kell, hogy egy intézmény osztályai közül három éven belül legalább három sikeresen pályázzon. A kórházi díjra így idén heten pályázhattak. Közülük a Bács-Kiskun Megyei Kórház kapta meg az elismerést, B. Kopp Judit szobrászművész alkotását.

A kórház erősen támaszkodik a helyi szervezetekkel, civilekkel, vállalkozásokkal kialakított jó kapcsolatokra. Ezeknek köszönhetően tudták a többi között a gyermekosztály falait mesefigurákkal díszíteni, ingyenes újszülöttfotózást, valamint támogatott sportprogramot megvalósítani. A betegek tájékoztatását segíti a kórház naprakész Facebook-oldala és a több osztályon kialakított konzultációs szoba. Gyásztanácsadás is elérhető a kórház területén. A munkatársak szélesebb körben igénybe vehetik a rugalmas és részmunkaidős lehetőségeket. A dolgozók gyermekeinek nyári tábort szervez az intézmény, és kialakítottak játszószobát is nekik.

Az elismeréseket pénteken Egerben, a kórházszövetség kongresszusán adták át.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI