Baba

Megszűnik a gyermekintenzív ellátás az egyik kórházban

A feltételek nem adottak ahhoz, hogy gyermek intenzíves ellátást igényelő műtéteket végezzenek a szolnoki Hetényi Géza Kórházban.
2022. Július 07.
Megszűnik a gyermekintenzív ellátás az egyik kórházban (fotó: Getty Images)

Amikor azt kérdezik, hogy mégis hogyan omlik össze az egészségügyi ellátás, akkor tessék csak a Szolnoki Hetényi Géza Kórházra egy pillantást vetni – írja Facebookon Kunetz Zsombor orvos, a 444-en rendszeresen megjelenő Röntgen blog szerzője.

Kunetz szerint a szülészeti és a neurológiai, valamint a stroke ellátás már eddig is akadozott ebben a Hetényi Géza Kórházban, és ez ebben a hónapban sem fog változni. Most azonban nemcsak a felnőtt ellátást, hanem a gyermek ellátást is érinti a humánerőforrás-hiány, ami nem korlátozódik a nyári szabadságok idejére. Azaz nincs elég szaksegítség, szakember.

Kunetz a posztjában idézi a Nemzeti Népegészségügyi Központ határozatát, miszerint

“a Kórház rendelkezésére álló feltételek mellett olyan műtét nem végezhető, mely előreláthatólag gyermek intenzíves ellátás igényel.”

A rendelet szerint olyan intézményekbe kell szállítani a gyerekeket, amelyek kb. másfél, két órás távolságra vannak, hiszen ezen kórházak rendelkeznek gyermek intenzíves kapacitással a Szolnoki Kórház “közelében”.

Kunetz szerint “egy súlyos balesetben sérült gyermek másfél-, két órás további utaztatása a definitív, azaz a végleges ellátóhelyre akár a gyermek halálát is okozhatja” és “hasonlóan végzetes lehet a késlekedés egy-egy akut fül-orr-gégészeti megbetegedés, vagy akut hasi katasztrófa esetén”.

“A Szolnoki Kórház vezetése legalább nem próbálja klímacserével, és egyéb tervezett karbantartással elfedni a valóságot, és azt sem állítja, hogy a gyermekek érdekei nem sérülnek, akkor ha kiesik a gyermek intenzíves ellátás, ahogyan ezt a Békés Megyei Központi Kórház igazgatója nyilatkozta, hanem beleáll és jelenti, ha megoldani nem is tudja ezt az országos problémát” – írja Kunetz.

 

 

Forrás: 444.hu