Baba

Még nem lesz jövőre ingyen bárányhimlő elleni oltás?

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának július 31-ig ki kellett volna írnia a bárányhimlő elleni védőoltás közbeszerzési eljárását, de a mai napig nem tette meg. Szakértők szerint kizárt, hogy jövőre ingyenes lesz az oltás.
2018. November 05.
Még nem lesz jövőre ingyen bárányhimlő elleni oltás?

Jövő év januárjától a nemzeti oltóprogram része a bárányhimlő elleni védőoltás, de iparági szereplők szerint szinte kizárt, hogy valóban így is lesz, mert még mindig nem írták ki a vakcinatendert – erről ír a pharmaonline.hu a Világgazdaság nyomán. A lap megkereste az Emmit is, de nem válaszoltak a kérdésekre.

A VG-nek az iparági szereplők elmondták, hogy az évből hátralévő két hónap kevés lesz arra, hogy tenderre az oltóanyaggyártók ajánlatot tegyenek, így szinte biztos, hogy január elsejétől nem áll majd készen a megfelelő mennyiségű ingyenes oltóanyag.

Két gyógyszergyártó cégnek, az MSD Pharma Hungary Kft.-nek (MSD) és GlaxoSmithKline Kft.-nek (GSK) van bárányhimlő elleni oltóanyaga Magyarországon.

Jelenleg valamivel több, mint tízezer forint a bárányhimlő elleni vakcina ára, a védettséghez kétszeri oltás szükséges. A bárányhimlő elleni vakcina iránti kereslet az utóbbi években csaknem megduplázódott.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: PharmaOnline