Baba

Már hetvenkét kórházban van látogatási tilalom

Az országos influenzajárvány miatt hetvenkét kórházban van teljes vagy részleges látogatási tilalom - derül ki a legfrissebb összegzéséből.
2018. Február 16.
Már hetvenkét kórházban van látogatási tilalom

Látogatási tilalmat rendeltek el csütörtökön a Bács-Kiskun Megyei Kórház teljes területére, beleértve a kecskeméti, a kiskunfélegyházi és a kalocsai telephelyet is. A kórház közlése szerint a látogatási tilalom ideje alatt a súlyos, életveszélyes állapotú betegnél az osztályvezető főorvos írásos engedélyével egy hozzátartozó tartózkodhat, és az apás szülésnél is csak az az édesapa lehet bent, aki igazolni tudja, hogy megkapta az influenza elleni védőoltást.

Nem lehet a betegeket felkeresni Tolna megyében a bonyhádi kórházban sem, az intézmény minden osztályára elrendelték a látogatási tilalmat.

A jelentés szerint a 6. héten az országban tovább terjedt az influenza, azonban a megbetegedések számának emelkedése mérsékeltebb volt, mint az előző héten.

A közlés szerint február 5. és 11. között 27,5 százalékkal többen – csaknem hetvenezren – fordultak orvoshoz, mint az azt megelőző héten.

Az influenzajárvány miatt korábban elrendelt látogatási tilalmak továbbra is érvényben vannak, ezek a fővárosban és 16 megyében érintenek egészségügyi intézményeket (Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megyében); a korlátozások alól mostanra már csak Zala megye kivétel.

Kapcsolódó cikkeink influenza témában:

Forrás: MTI