Baba

Lázgörcs: a legfontosabb tudnivalók

Mivel a lázgörccsel főként kisgyermekkorban találkozhat a szülő, ezért különösen ijesztőek lehetnek a tünetek. Mit tapasztalunk lázgörcskor, és mi a teendő?
2016. Július 26.

Lázgörcs

Egy szülő számára talán az egyik legijesztőbb dolog, amikor először lát gyermekénél valamilyen görcsrohamot. A lázgörcs ráadásul akár már 6 hónapos korban is jelentkezhet, és a gyermekek 3-4 százalékát érintheti.

A szülők ilyenkor többnyire olyasmiről számolnak be az orvosnak, mint hogy “nem vett levegőt”, “majdnem meghalt”, “rángatózott” a gyermek, ők pedig teljesen tehetetlennek érezték magukat, vagy rosszabb esetben pánikkal reagáltak a helyzetre.

Mi okozza a lázgörcsöt?

A lázgörcs – ahogy neve is elárulja – lázzal járó görcsös állapot, melynek a hátterében genetikai okok állnak. Ha tehát előfordult már a családban (egyenes ágon) lázgörcs, akkor a gyermek esetében is lehet rá számítani. Ha a gyermek fogékony a lázgörcsre, akkor a láz egyfajta ingerlékenységet vált ki az agyban, és ez vezet görcsrohamhoz.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy amelyik gyereknek már volt egyszer lázgörcse, a jövőben is számítani lehet ennek visszatérésére, de iskoláskorra általában kinövik a gyerekek.

Az egyszerű lázgörcs tünetei

  • a görcs teljesen váratlanul alakul ki
  • a légzés megváltozik (pl. hörgővé válik)
  • a gyermek eszméletét veszti, szeme fennakad
  • nyálcsorgás alakul ki, de előfordulhat hányás is
  • a gyermek megmerevedhet, nem vesz levegőt
  • az egész test megfeszül, majd rángatózni kezd
  • a rángatózás jellemzően a végtagokat és a törzset érinti
  • a száj elkékül
  • a roham általában nem tart tovább néhány percnél

A kombinált lázgörcs tünetei

  • ilyenkor a görcs egy testrészre összpontosul
  • átmeneti bénulást okozhat
  • 15 percnél is hosszabb lehet és ismétlődhet 24 órán belül
  • 5 évesnél idősebb gyermeket érint

Egyszerű lázgörcs esetén – bármilyen hihetetlen – nem kell komolyabb következményekkel számolnunk. Amire azonban nagyon figyelni kell, hogy miként avatkozunk közbe, és mit teszünk a gyermekkel.

Mit kell tenned lázgörcs esetén?

Igyekezz puha felületre helyezni a gyermeket!

Ha ágyra teszed, figyelj, hogy ne eshessen le!

Nagyon fontos, hogy mindenképp akadályozd meg a félrenyelést vagy fulladást! A nyelv hatra csúszása igen veszélyes lehet, ezért a gyermeket igyekezz stabil oldalfekvésbe helyezni, hogy így biztosítsd a szabad légutakat! Ez a pozíció lehetővé teszi, hogy a hányás is szabadon távozhasson, és ne okozzon fulladást.

Ha sikerült stabil oldalfekvésbe helyezni, akkor figyelned kell a légzését, hogy rendben van-e! Bár óráknak tűnhet, valójában pár perc alatt spontán meg fog szűnni a görcs.

Lázgörcs esetén szigorúan tilos bármit a gyermek szájába tenni: gyógyszert, az ujjadat vagy bármilyen tárgyat (pl.fakanál), mert ezzel életveszélybe sodorhatod!

A görcs ideje alatt nem szabad itatni és hűtőfürdőztetni sem!

Igyekezz végig nyugodt maradni, és a gyermeket is nyugtatni!

Ne szorítsd le a testét és végtagjait, de biztosítsd, hogy ne sérülhessen meg a görcsroham alatt: távolítsd el a közelében lévő éles, kemény tárgyakat, szoros ruházatát lazítsd meg!

Ha teheted, jegyezd fel a lázgörcs kezdetét és végét, esetleg vedd videóra a görcsöt, mert ezt érdemes lehet megmutatni az orvosnak!

Kell -e orvosi segítség?

Mindenképpen meg kell mutatni a gyermeket orvosnak, hiszen laikusként nem biztos, hogy el fogod tudni dönteni, hogy milyen görccsel is állsz szemben! Előfordulhat ugyanis, hogy a görcsös állapotot olyan betegség okozza, ami önmagában is görccsel és lázzal járhat, ennek kiderítése azonban orvosi feladat.

Amennyiben 5 percnél tovább tart a görcs, vagy vízben alakult ki, esetleg fejsérüléssel vagy egyéb komoly sérüléssel társult, akkor mentőt kell hívni! Ha a görcs után nem rendeződik a gyermek állapota, szintén mentőt kell hívni!

Először volt lázgörcse?

Ha a görcsös állapot először következett be gyermekednél, akkor kórházi kivizsgálás is szükségessé válhat!

Kapcsolódó cikkeink: