Baba

Kipihentebb leszel, ha együtt alszol a gyerekkel

A kisbabával való együttalvás sok vitát kiváltó téma, egyes szakértők szerint kifejezetten veszélyes lehet. Azonban az együttalvás a szülőnek és a kisbabának is jó lehet, és több az előnye, mint a hátránya.
2018. Május 11.
Az együttalvás során az anyuka is jobban ki tudja pihenni magát

Robert LeVine és Sarah LeVine, a Harvard kutatói szerint rendkívüli mértékben befolyásolja az együttalvás elfogadottságát a környezet és a szociális normák. Az USA-ban (és más országokban) az önállóságot és a egyediséget nagyra értékelik, és erre már a születéstől elkezdik “megtanítani” a babákat, amikor saját szobába, a szülőktől viszonylag távol teszik őket. “A kutatásaink után közel sem vagyunk biztosak abban, hogy ez a legjobb megoldás” – mondta Sarah LeVine a The Bump.com című internetes oldalnak. “Akárhány országban dolgoztunk, helyi kollégáink mind együtt aludtak a gyerekeikkel. Ez pedig legalább egy igen jelentős előnnyel jár: az anyukák többet aludhatnak és jobban ki tudják pihenni magukat.

LeVine elmondta, hogy 40 évvel ezelőtt éjjelente többször felkelt, hogy megnyugtassa vagy megetesse a kisbabáját, de mivel nem dolgozott, ez nem volt annyira kimerítő a számára. Mostanában azonban sokkal több nő megy vissza dolgozni, és ahhoz, hogy a munkahelyükön és otthon egyaránt teljesíteni tudjanak, többet kellene pihenniük annál, mint amennyire lehetőségük van. A kimerültség pedig azzal jár együtt, hogy a szülő türelmetlenebb, idegesebb a gyerekével.

“Az együttalvásnak több előnye van, mint amennyi veszélye. Az, hogy egy kisbabát egy másik szobába teszünk, nem garantálja sem a biztonságát, sem a személyiségének a fejlődését, viszont a szülők sem tudják kipihenni magukat. Sokan úgy gondolják, hogy az együttalvás életveszélyes. Japánban azonban, ahol a szülők együtt alszanak a kisbabáikkal, sokkal kisebb a gyermekhalandóság, mint az USA-ban, és feleannyi bölcsőhalál történik, mint Amerikában” – tette hozzá Robert LeVine.

Természetesen, az együttalvásnak is vannak bizonyos szabályai, amelyeket be kell tartani (pl. kerüljük a nagy párnákat, takarókat, vigyázzunk arra, hogy a kicsi nehogy az ágy és a fal közé szoruljon stb.). Ha pedig egy anyuka szeretné az együttalvás és a különalvás előnyeit egyszerre élvezni, akkor érdemes kipróbálni az ún. babaöblöt, vagyis egy, szülői ágyhoz csatlakoztatható kiságyat.

(via)

Ez is érdekelhet: