Baba

Keresztnevek, amik vezetéknevek is lehetnének

Amikor nevet adunk születendő gyermekünknek, néha nem figyelünk egy-egy szempontra. Íme, egy ilyen rejtett érdekesség.
2021. Október 14.
Keresztnevek, amik vezetéknevek is lehetnének (Fotó: Getty Images)

A magyar nyelv érdekessége, hogy a köznevekből sokszor lesz tulajdonnév, ha a keresztneveket tekintjük, és bizony a keresztnevek is sokszor helyet cserélnek a vezetéknévvel. Néhány hangsor lehet egyik is, másik is. Persze az igazán nehéz azoknak a dolga, akiknek a vezetékneve eleve egy keresztnév. Ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy rossz címzéssel kapnak leveleket, például egy Tamás Ildikónak bizonyosan írtak már úgy, hogy “Kedves Tamás”, egy Piroska Bélának pedig úgy, hogy “Tisztelt Hölgyem!”

Ami még érdekes a témában, hogy – ha megnézzük Utónévtárunkat – bizony sokkal több olyan férfinév van, ami lányok vezetékneveként használatos, mint fordítva, vagyis férfiak jóval ritkábban viselnek női nevet – aminek nyilvánvalóan szociokulturális okai vannak. De nézzük is, milyen rengeteg felcserélhető nevet ismer a magyar nyelv!

Fiúk:

  • Ábel
  • Ábrahám
  • Ádám
  • Ágoston
  • Albert
  • Ambrus
  • Antal
  • Andor
  • Bacsó
  • Balassa
  • Balázs
  • Bálint
  • Barna
  • Benke
  • Bene
  • Beke
  • Bátor
  • Bernát
  • Betlen
  • Bodó
  • Bogdán
  • Bors
  • Csák
  • Cseke
  • Csoma
  • Dániel
  • Dávid
  • Demjén
  • Deme
  • Dezső
  • Domokos
  • Dózsa
  • Egyed
  • Elek
  • Előd
  • Fábián
  • Farkas
  • Ferenc
  • Flórián
  • Fülöp
  • Gábor
  • Gál
  • Gálos
  • Gede
  • Gedő
  • Gellért
  • Geréb
  • Gergely
  • Gerő
  • Gyárfás
  • Györe
  • György
  • Hódos
  • Holló
  • Hont
  • Ignác
  • Illés
  • Imre
  • István
  • Iván
  • Jakab
  • Jákó
  • Jónás
  • Kabos
  • Kálmán
  • Kelemen
  • Kolos
  • Kristóf
  • Lantos
  • László
  • Lukács
  • Márton
  • Máté
  • Mátyás
  • Mihály
  • Mikes
  • Örkény
  • Pál
  • Pálos
  • Péter
  • Pető
  • Petúr
  • Pongrác
  • Pósa
  • Radó
  • Regő
  • Rókus
  • Salamon
  • Samu
  • Simon
  • Solt
  • Szente
  • Tamás
  • Tóbiás
  • Toma
  • Vencel
  • Vitéz
  • Zoltán
  • Zsolt

Lányok:

  • Angyal
  • Arany
  • Balzsam
  • Bíbor
  • Boglár
  • Borostyán
  • Csillag
  • Ékes
  • Fehér
  • Galamb
  • Gyémánt
  • Gyöngy
  • Hajnal
  • Harmat
  • Ibolya
  • Mandula
  • Piros
  • Szellő
  • Virág