Baba

Kényelmes kocsikázás

A család legkisebb tagja számára még akkor is nehéz feladat kiválasztani az ideális guruló mobil kuckót, ha már gyakorlott, többgyermekes szülők vagyunk. Első gyermeket váró anyukaként, apukaként pedig egész komoly kihívás.
2008. Július 28.

Főleg a mindennapi használat során derül ki, hogy beváltja-e a járgány a hozzáfűzött reményeket. Segít megelőzni a hibás döntést, ha még a vásárlás előtt alaposan tájékozódunk és próbáljuk szűkíteni a kört. Esetleg babázással foglalkozó webes fórumokon, topicokban is kérhetünk véleményt kismamatársaktól, akik már gyakorlatban is kipróbálták az adott modellt kiismerve annak előnyeit, hátrányait.

Ha már eldőlt, hogy újszülötté vagy totyogóé lesz-e a kocsi, kompletten felszerelt utazórendszert, kétfunkciós darabot vagy egy egyszerű sportosat veszünk, akkor ízlésünkre van bízva, hogy három vagy négy keréken guruló modellt választunk. A háromkerekű babakocsik, az úgynevezett joggerek, elsősorban sportos szülők kedvére készültek. A tengeren túlról indultak hódító útjukra és a népszerűségük mára óriási lett. Eredeti funkcióját, amely futásra, görkorcsolyázásra tette alkalmassá, viszont csak kevés példány őrzi, de a szupersportos külcsíny és a könnyű irányíthatóság megmaradt.

A négykerekű modellek közt is található hagyományosabb stílusú, négy egyforma nagyságú kerékkel rendelkező típus, és a legújabb trendnek megfelelő elől két pici, bolygósítható (360 fokban körbe forgó, de fixálható is) hátul két nagy fix kerekű kocsi.

A széles, téglalap alakúra csukódó típusoknál viszont feltétlenül mérjünk, vagy kedves eladók segítségével esetleg próbáljuk is ki, hogy az autó csomagtartójába befér-e, nehogy vásárlás után, az első használatkor érjen kellemetlen meglepetés bennünket. Célszerű azonban az ernyőre csukódó kocsikat is lemérni, mert legyenek ezek bármilyen keskenyek összezárt állapotban, meglepően hosszúak tudnak lenni és lehet, még keresztben sem fog elférni az autó csomagterében.

A gyakran autóval közlekedő családoknak olyan modell a praktikus, amely kényelmesen szállítható a gépjárműben, könnyen, akár egy mozdulattal összecsukható, kinyitható, semmiképpen se kelljen 8-10 lépés ahhoz, hogy szállíthatóvá váljon a járgány. Létezik olyan kombináció is, amely egyszerre babakocsi, mózeskosarat és autósülést is tartalmaz, így a baba igényeihez és korához alkalmazhatjuk.

A súlya legyen minél kisebb, hisz előfordulhat, hogy napjában többször is be kell emelnünk a csomagtartóba.

A városban, esetleg tároló nélküli ház emeletén lakó, gyakran tömegközlekedő anyukák pedig kizárólag könnyű, keskeny babakocsit válasszanak. Sajnos sem a vidéki városokban, sem Budapesten nem mondható el, hogy megkönnyítenék a kismamák dolgát, ha buszozni kényszerülnek. Nem csak az utastársak segítőkészsége hiányzik, a járművezetők figyelme, de maguk a tömegközlekedési eszközök sincsenek akadálymenetesítve (tisztelet a kivételnek). Némelyik budapesti aluljáró pedig felér egy valódi hegymászó túrával a babakocsival utazni vágyó anyukáknak.

Ha már eldőlt, hol és hogyan fogjuk a leggyakrabban használni, tudjuk, hogy három vagy négy keréken fog gurulni, megválaszthatjuk a kerekek méretét is. Ha főleg városban, jó minőségű úton gurítjuk, akkor lehet kicsi, bolygósítható kerekű modell, ami ideális, ha gyakran kell kis helyen megfordulnunk például boltban, gyógyszertárban, szűk liftet használunk, különösen némelyik új építésű társasház felvonója mostohán kicsi.

Kényelmes kocsikázás

Ha viszont kertvárosban, falun élünk vagy nagy sétákat tervezünk a természetbe, erdőbe, esetleg macskaköves vagy homokos úton, akkor hasznos a nagy, fixálható, felfújható kerék, ami jobban veszi az akadályokat, és a kocsiban ülve a baba szinte semmit sem vesz észre a rossz útviszonyokból. Ezeknek a kocsiknak zömmel állítható a rugózása is, ezzel még nagyobb kényelmet biztosítva, és maximálisan ellensúlyozva a talaj egyenetlenségeit.

A terepre tervezett kerék lehet felfújható vagy tömör, az előbbinél nagyobb a komfort, de rendszeresen pumpálni kell, és egy-egy defekttel is számolni lehet, míg az utóbbinál valamivel kisebb a kényelem, de nem is fog kilyukadni. A nagy kerekek sok típusnál könnyen kivehetők, ezzel leegyszerűsítve a csomagtartóba gyömöszölést. A kényelem ára viszont, hogy kevés két irányból tolható modell van köztük, kis ernyőre csukódó társaikkal ellentétben nagyméretűek, még összecsukott állapotban is, és tekintélyes a súlyuk.

Hasznos apróság, ha álomjárgányunk tolókarjának magassága állítható, esetleg iránya változtatható. Ha megválasztható a magasság, akkor akár a magasabb, akár az alacsonyabb szülők is kényelmesen tudják tolni a babakocsit, a dőlésszög állítása pedig megkönnyítheti a nehezebb terepen való irányítást.

Gyári tartozékként vagy külön megvásárolható kiegészítőként vásárolhatunk a babakocsihoz például pelenkázótáskát, ami színben illik a járgányhoz és a pelenkás kor végéig biztosan szükségünk lesz rá, de akár még tovább is, hisz a szobatisztaságot éppen csak próbálgató apróságot eleinte gyakran érik kisebb “balesetek”, és akkor jól jön, ha kéznél van a váltóruha, popsitörlő, néhány zsebkendő.

Téli napokon nyújt óvó meleget a kocsira rögzíthető lábzsák vagy bundazsák. Az előbbi is megvéd az esőtől, a hótól, a széltől. Az utóbbinak viszont nagy előnye, hogy befűzhető az öt pontos biztonsági övvel és így nem csak a lábacskákat tartja melegen, hanem a baba hátát, derekát is, ami egy mozdulatlanul alvó apróság számára nagyon fontos. Általában elől cipzárral nyitható, így könnyebb a babát ki-betenni és akár egész télre is a kocsiba fűzve hagyhatjuk.

Bundazsákot és lábzsákot vehetünk a babakocsival egyező márkából is, így biztosan tökéletesen passzol majd színben és méretben, de választhatunk univerzális modellt is.

Az esővédő a babakocsi elengedhetetlen tartozéka, hisz esős, szeles napokkal számolni kell, még ha gyakran autózunk akkor is. Esővédőre is igaz, ami a bundazsákra, tehát kapható éppen a babakocsi méretére szabott, azonos márkájú típus, ami könnyedén patenttal, gumival, cipzárral rögzíthető, de univerzális modellek is léteznek, de ezek valószínűleg nem fognak pont olyan ideálisan illeszkedni, mint a gyári.

Mindenképpen megbízható minőségű babakocsiba ültessük csemeténket. A kényelem mellett nem hanyagolhatjuk el a biztonságot sem. Kizárólag öt pontos biztonsági övvel rendelkező modellt válasszunk, ezeket szükség esetén át lehet alakítani ugyan három pontossá, de ez a rögzítési mód nem tudja biztonsággal ülve tartani a kis örökmozgót, könnyen kihajolhat, bármikor felállhat.

A választáskor figyeljünk a huzat minőségére is, hisz forró, nyári napokon, bizony a kis napozóban alvó babánk bőre közvetlenül érintkezik a babakocsi huzatával! A huzat legyen minél pamutosabb, mosható, és semmiképpen se engedje magából a színező festéket.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Babakocsi: alap, extra, mi kell még?
  • Babakocsi: mikor, milyet, honnan?
  • Babakocsi és sport: nincs lehetetlen
  • A babakocsik világa – Minden, amit vásárlás előtt tudnod kell
  • Forrás: HáziPatika.com