Baba

“Kellett valami, ami csak én vagyok – így kezdtem el rajzolni”

Schmidt-Kovács Judit egyéves ikerfiúk édesanyja, aki Rajzolom a Családom nevű Instagram oldalán osztja meg őszinte és humoros illusztrációit arról, milyenek a mindennapjaik a két gyerkőccel, és hogy anyaként milyen kihívásokkal kell megküzdenie.
2021. Szeptember 25.
Schmidt-Kovács Judit - Rajzolom a Családom

Ezek pedig sok más édesanyának is ismerősek lehetnek.

Judit életében nem egy új hobby a rajzolás, már óvodás kora óta fontos része az életének, alapfokú művészeti iskolába járt, a gimnáziumban rajzból is érettségizett, és hivatása szerint is alkot, terméktervező mérnök a foglalkozása. “Amikor jöttek a gyerekek, kerestem önmagam, mert nehéz volt visszarázódni, ez még most sem sikerült egy év után. Ezért kellett valami, ami csak én vagyok – így kezdtem el rajzolni. Az elején még csak fényképek alapján rajzoltam: ha volt például róluk egy cuki fotó, de megosztani azt a képet nem akartam, inkább lerajzoltam. Utána elkezdtem belevinni egy kis humort, egy kis poént, és elhagytam, hogy fényképszerűen rajzoljam meg a dolgokat” – mesélte Judit.

Ekkor került elő egy leegyszerűsített Anya-karakter is, egy egyszerűbb pálcika ember, klasszikus “Anya-kontyos” frizurával. “Megjelent a fejemben egy mini videó, ahogy ringatom a gyereket, hogy ez milyen jó ‘dundi-tréning’, és meg kellene rajzolni egy videóban vagy GIF-ként. Akkor jött Anya karaktere, akinek nyilvánvalóan fel van fogva a haja, és akit egyszerűbben le tudok rajzolni többször, ha videót rajzolok.”

A bejegyzés megtekintése az InstagramonSchmidt-Kovács Judit (@rajzolomacsaladom) által megosztott bejegyzés

A @rajzolomacsaladom egy személyes blog, amiben Judit a saját mindennapjaik történéseit illusztrálja, mégis számos olyan rajza is van, amivel nagyon sok édesanya tud azonosulni. ” Változó, hogy dől el, éppen mi lesz egy rajz témája. Van olyan, ami érlelődik, olyan nagyobb rajz, ami több részből áll. Egy ilyen, amin dolgozom, amikor először felmásznak a fiúk kanapéra. A férjem volt velük akkor, aki ezt észre sem vette – ezt is meg szeretném örökíteni” – magyarázta Judit.

De vannak olyan illusztrációk is, amiket egy éppen kihívást okozó helyzet inspirál, amit sokan át tudnak érezni. “Ilyen például a törlőkendős rajz, ami egy ilyen ad hoc helyzetből lett: éppen katasztrófahelyzet volt, ki kellett húzni a törlőkendőt, ami már megint nem működött. Ez egy nagyon idegesítő dolog, és biztos vagyok benne, hogy ez másnál is így van. Amikor megrajzoltam egy képet, utána soha nem tudom, mi lesz a következő, de aztán megint történik valami, amiről úgy érzem, hogy ezt muszáj megrajzolni.

A bejegyzés megtekintése az InstagramonSchmidt-Kovács Judit (@rajzolomacsaladom) által megosztott bejegyzés

A kérdésre, hogy van-e kedvence a rajzok közül, Judit elmondta: “Nincs kimondottan kedvenc, mindegyiket szeretem. Mindegyik én vagyok, és mindegyik azért született, mert kikívánkozott belőlem, hogy levezessem azt, amit okozott, hogy feldolgozzam a történéseket, ezért mindegyik fontos.

A bejegyzés megtekintése az InstagramonSchmidt-Kovács Judit (@rajzolomacsaladom) által megosztott bejegyzés

A kommentekből is kitűnik, hogy ezekkel az őszintén illusztrált szituációkkal mennyire lehet azonosulni, és mennyi erőt tudnak adni ezek a jól ismert, közös kihívások. “Nagyon sok a pozitív visszajelzés, gyakran írják, hogy ‘Úristen, nálunk is ez van’, ‘Ez nagyon jó, nagyon nagyot nevettem’ – ezek erőt adnak. Azért is kezdtem ezt el többek között, hogy lelkileg kissé megtámogassanak, hogy ne vesszek el teljesen. Nyilván vannak negatív visszajelzések is, amiket én rosszabbul élek meg. Mindig kell, hogy egy negatív élményre jöjjön tíz pozitív, hogy semlegesítse azt” – mondta Judit.

Arról is beszéltünk Judittal, hogy kisfiaival közösen is megnézik-e majd a családról készült rajzokat: “Biztosan meg fogom nekik mutatni, de szerintem ők ezt nem fogják értékelni addig, amíg nem lesz saját gyermekük. Addig csak azt fogják mondani, hogy jó, anya rajzolt, addig nem lesz akkora mögöttes tartalom. Viszont ha majd felnőnek és családjuk lesz, ha a gyermekük első évében végigpörgetik a képeket, akkor biztosan nagyon jókat fognak mosolyogni. Azt gondolom, hogy akkor fogják ezt igazán értékelni.”

A bejegyzés megtekintése az InstagramonSchmidt-Kovács Judit (@rajzolomacsaladom) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az InstagramonSchmidt-Kovács Judit (@rajzolomacsaladom) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az InstagramonSchmidt-Kovács Judit (@rajzolomacsaladom) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az InstagramonSchmidt-Kovács Judit (@rajzolomacsaladom) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az InstagramonSchmidt-Kovács Judit (@rajzolomacsaladom) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az InstagramonSchmidt-Kovács Judit (@rajzolomacsaladom) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az InstagramonSchmidt-Kovács Judit (@rajzolomacsaladom) által megosztott bejegyzés

Judit további illusztrációit megtalálod a @rajzolomacsaladom Instagram-oldalon.