Baba

Kék bébi szindróma: okai és teendők

A kék bébi szindróma gyermekkori vérképződési rendellenesség, melynek tünete, hogy a kicsi bőre kékes árnyalatúvá válik. Mi okozza és mit lehet tenni ellene?
2018. Június 03.
A három hónaposnál kisebb babák vannak a legnagyobb veszélyben

A kék bébi szindróma, vagyis a csecsemőkori methemoglobinémia oka, hogy a kisgyerek vérében lecsökken a hemoglobin mennyisége. Ez a protein szállítja az oxigént a sejtekhez és szövetekhez, és ha nincs belőle elegendő a vérben, akkor az oxigénellátás is elégtelenné válik. Ennek tünete a bőr kékes árnyalatúvá válása, vagyis a cianózis.

A betegség okai

A kék bébi szindróma elsődleges oka a nitrátokkal szennyezett ivóvízben keresendő: ha ezt a vizet megitatják a kisbabával, esetleg ezzel készítik el a tápszerét, ételét, akkor a nitrátok a szervezetben nitritekké alakulnak, melyek a hemoglobinhoz kapcsolódva átalakítják annak szerkezetét, így az nem tudja oxigénszállító feladatát ellátni. A betegség a fejlett országokban, illetve a városi környezetben nagyon kevés gyereket érint.

A három hónaposnál fiatalabb babák vannak a legnagyobb veszélyben, de tulajdonképpen bármely korosztályt, még a felnőtteket is érintheti a methemoglobinémia. A probléma rizikóját növeli a genetika (vagyis, ha a családban már előfordult ez a betegség), a gyomorfekély vagy a gasztritisz (gyomorhurut), illetve a veseelégtelenség.

A methemoglobinémia mellett más is okozhatja a csecsemő bőrének kékes árnyalatát, így veleszületett szívbetegségek is.

A methemoglobinémia tünetei

A legjellegzetesebb tünet a bőr elszíneződése. Természetesen, nem az egész gyerek lesz rikitó kék, hanem általában csak a száj körüli terület, a kezek és a lábak színeződhetnek el. A kékes bőr mellett a probléma tünetei lehetnek a légzési nehézségek, a hányás, a hasmenés, a letargia, a fokozott nyáladzás, az eszméletvesztés.

A betegséget vérvizsgálattal, a szív- és a tüdő vizsgálatával deríthető ki.

Számíthatunk a gyógyulásra

A methemoglobinémia kezelése természetesen a kiváltó októl függ, így a terápia lehet műtét vagy gyógyszer. Ha a szennyezett víz okozza, akkor biztosítani kell a tiszta ivóvizet és kerülni kell a nitrátos vizet! Az érintett gyerekeket általában a szokásosnál többször kell orvoshoz vinni, hogy a szakemberek megbizonyodhassanak arról, hogy nincsenek-e további problémái és rendben fejlődik. Szerencsére, a kék bébi szindróma meglehetősen ritka. Hogy a kialakulásának esélyét a lehető leginkább lecsökkentsük, egy éves korig lehetőleg ne adjunk bizonytalan eredetű (pl. kútból) származó vizet a babának, és az ételeit, tápszereit se ezzel készítsük el!

(via

Ez is érdekelhet: