Baba

Kanyarógyanús eset miatt rendeltek el látogatási tilalmat

A szombathelyi Markusovszky Kórház fertőzőosztályán kanyarógyanús megbetegedés miatt látogatási tilalmat rendeltek el.
2019. Április 15.
Kanyarógyanús eset miatt rendeltek el látogatási tilalmat

Káldy Zoltán a kórház orvosigazgatójának tájékoztatása szerint egy Kazahsztánban dolgozó férfit vettek fel még március 30-án a Markusovszky Kórházba, akinél a vizsgálatok kanyarót igazoltak.

A beteget – aki már gyógyultan távozott az egészségügyi intézményből – elkülönítve kezelték, mindenkit beoltottak, aki ellátása során érintkezésbe kerülhetett vele, ennek ellenére az egyik betegszállító belázasodott és ezért most őt ápolják.

Hangsúlyozta: a betegszállítónál még nem sikerült igazolni a fertőzést, a lázas állapot oka esetében lehet a védőoltásra adott immunválasz is.

A kórház által kiadott közleményben hangsúlyozták: a legnagyobb óvatosság elvét követve, folyamatosan együttműködnek a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályával, velük együtt hozzák meg a szükséges döntéseket. A megelőző intézkedések egyike, hogy látogatási tilalmat rendeltek el az infektológiai osztályon.

Kapcsolódó cikkeink kanyaró témában:

Forrás: MTI