Baba

Íme 2020 Egészséghősei!

Idén is átadták a HáziPatika.com Egészséghősök pályázatának szakmai és civil díjait, az Etesd a dokit! kezdeményezés alapítója, Keve Márton és Győrfi Dániel YouTuber is elismerésben részesült.
2020. December 22.
Győrfi Dániel, az egyik díjazott

Idén immár negyedik alkalommal hirdette meg a HáziPatika.com Egészséghősök pályázatát, amelynek keretében olyan hétköznapi hősöket keresett a szerkesztőség, akik tevékenységükkel sokat tesznek más emberek életéért, egészségéért, helyes életmódjáért Magyarországon. Szakmai és civil kategóriában várták a nevezéseket, a beérkezett pályázatok közül a szakmai zsűri döntése, illetve a közönségszavazatok alapján dőlt el, hogy kik lettek 2020 díjazottjai.

“Az idei év minden eddiginél erőteljesebben megmutatta, hogy mennyire nagy szükségünk van a hétköznapi hősökre, különösen, ha az egészségünkről van szó” – fejtette ki Kulcsár Hajnal, a HáziPatika.com főszerkesztője.

“Az egészségügyben dolgozóktól elvárjuk, hogy mindig lelkesen végezzék a munkájukat, és ritkán gondolunk bele, hogy embert próbáló munkát végeznek, sokszor túlórákkal, alacsony anyagi és társadalmi megbecsülésért cserébe. A pályázatunk egyik célja, hogy felhívjuk erre a figyelmet, érzékenyítsük a társadalmunkat arra, hogy valamennyi egészségügyben dolgozó ember hősies munkát végez. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy nagyon sok ember dolgozik ebben az országban civilként, az ellátórendszeren kívül is mások egészségért, a lakosság felvilágosításáért, az egészségtudatos életmód népszerűsítéséért. Ezeket az embereket is szeretnénk bemutatni, munkásságukat megismertetni az egész országgal. Idén sem volt könnyű dolgunk, hiszen legszívesebben minden pályázónak, jelöltnek odaadnánk a kitüntetést, mindannyian igazi hősök.”

Íme 2020 Egészséghősei!

Kulcsár Hajnal, a HáziPatika.com főszerkesztője

“2020-ban másként kellett értékelni az egészséghősöket, mint a korábbi években. Emiatt különösen hálásak vagyunk minden olyan kezdeményezésért, amelyben civilként próbálnak tenni a lakosság egészségéért, felhívva a figyelmet, hogy mennyire fontos a segítség, a szeretet, az odafordulás” – mondta dr. Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke, a zsűri tagja, aki azt is hangsúlyozta, mivel a szakma fárad ebben a helyzetben, a civil kezdeményezések most különösen sokat tudnak tenni a betegellátásáért.

“A Béres harmadik éve főtámogatója az Egészséghősök pályázatnak, afféle természetes szövetségese. Ahogy a Béres számára elsődleges az egészségmegőrzés, valamint az egészségtudatosság fejlesztése, úgy a HáziPatika.com is ezt tűzte zászlajára ezzel a pályázattal. Az idei pályaművek is megmutatják, hogy a jelöltek nemcsak a test egészségével, hanem az egészség teljességével, a lélek egészségével és a szociális egészséggel is foglalkoznak” – emelte ki a pályázat összetettségét dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke, zsűritag.

2020-ban a zsűri döntése alapján – a járványhelyzetre való tekintettel – Covid-díjat is kiosztottak, hiszen több szakmai és civil jelöltet is a koronavírus-járvány alatt végzett tevékenységük miatt neveztek be a pályázatra, emellett most először adták át a HáziPatika.com különdíjat is. Összesen 64 pályázat érkezett, ebből 40 szakmai és 24 civil jelölés, míg összesen 11072 közönségszavazatot adtak le ezekre a jelöltekre.

A díjazottak:SZAKMAI KATEGÓRIA

Dr. Watti Rézán – közönségdíj

OORI Rekreációs Csapat – szakmai díj

Dr. Pápai Tibor –  Covid-díjCIVIL KATEGÓRIA

Szijártó Nikolett – közönségdíj

Néprajzi Múzeum, Bethesda meseprojekt – szakmai díj

Etesd a dokit!, Keve Márton – Covid-díjHÁZIPATIKA.COM – SZERKESZTŐSÉGI KÜLÖNDÍJ

Ruzsik Nikolett

Győrfi DánielTovábbi információk: https://www.hazipatika.com/egeszseghosok/nyertesek/A rendhagyó díjátadóról készült videó itt található:

www.youtube.com/watch?v=lXoUNHWkpM8

Forrás: HáziPatika.com