Baba

Ikerklub

A szóbeszéd szerint dupla öröm, de dupla munka is ikres anyukának lenni. A dupla örömöt elég hamar megtapasztalod, hiszen valóban földöntúli boldogság egyszerre két (vagy több) babát a pocakban hordozni. De valóban dupla munkára kell felkészülnöd ezután?
2010. Március 01.

Jó, ha különbséget teszünk az elsőre kétgyerekessé váló és a már nagyobb testvért nevelő ikres szülők között. Ha az ikrek az elsők, az édesanyának egyszerre és egy időben kell megismernie a gyereksírás jelentését, a pelenkázás, szoptatás és fürdetés fogásait.

Akinek már van gyereke, az rutinosabb, ám egy pillanatra sem feledkezhet el a hirtelen két testvérrel gazdagabb nagyról, akit joggal sokkolhat a változás, és ezért a szokásosnál több törődést igényel. Se így, se úgy nem könnyű a helyzet, nem véletlenül kezdődnek az ikres mamáknak szóló könyvek azzal a tanáccsal, hogy idejében gondoskodj segítségről.

Büszkeségedet, hogy te egyedül is remekül elboldogulsz, egy időre tedd félre. Hamar rá fogsz döbbenni, hogy kevés és nagyon rövid a két kezed. Sokszor még azt is felbecsülhetetlen értékű segítségnek érzed, ha elveszik tőled egyik jóllakott babádat, és megbüfiztetik, amíg a másikat eteted. Egy bevásárlás, elrohanás a patikába, egy helyetted megfőzött vacsora vagy csak a biztonságosabb érzés miatt egy kísérő, aki veled tart az orvosi rendelőbe, már nagyon sokat jelent.

Legyél önző, és a látogatók fogadásánál is a kisbabáid meg a saját kényelmed lebegjen szemed előtt. Udvariatlanság vagy sem, az első időszakban csak olyan vendéget fogadj, aki “hasznos”, nem várja el, hogy kiszolgáld, és nem osztogat kéretlen tanácsokat. Ellenben hasznos lehet, ha sorstársakkal, tapasztaltabb ikres mamákkal beszélgetsz, mert amellett, hogy jó ötleteket kaphatsz tőlük, erőt adhat a tudat, hogy másnak sem volt egyszerű. Messziről kerüld el, akinél mindennapos a háromfogásos vacsora, makulátlan rend van, és a babái egyhetes koruktól átalusszák az éjszakát. Ő valószínűleg másik bolygóról érkezett. Vagy nem mond igazat.

Sztereóban

Ha egyedül vagy, és az egyik babával kell törődnöd, de a másik ezt nem tűri, és torka szakadtából sír, ne ess pánikba. Tudom, könnyű ezt mondani, de ha biztos vagy abban, hogy nincs semmi baja, csak türelmetlen, akkor mondogasd magadban azt a jó dakota közmondást: a síró csecsemő a szellemvilágban maradt barátaival beszélget.

Egy széles fotel vagy karosszék jelentősen megkönnyítheti az egyszerre ringatást és etetést. Amíg kicsik az ikrek, könnyűszerrel magadhoz tudod ölelni őket, és nem okoz gondot a szobában való fel s alá sétálás sem. A hintaszékben együtt ringatózhatsz velük, de ne csodálkozz, ha azt veszed észre, hogy magad is elalszol. Erre azért nem árt vigyáznod, nehogy kicsússzanak a kezedből. Az ikres anyukák nagyon találékonyak. Te is hamar rájössz arra, hogyan hasznosítsd szabad lábaidat, hogy a babahordozóban vagy pihenőszékben fekvő babát hintáztasd, míg a másikat eteted vagy altatod.

Esti rutin

Elsőre nagy kihívásnak tűnik a fürdetés, de hamar bele fogtok rázódni! Elárulunk egy titkot: nem ördögtől való, ha nem engedsz a következő babának új vizet, az ikres szülők többsége egy idő után belátja, hogy semmi baj nem lesz abból, ha kicsit lazább. Ideális esetben a fürdetés amolyan futószalagmódszerrel zajlik, azaz míg apa biztos karjaiban fürdik az egyik baba, a másikat már anya pelenkázhatja és öltöztetheti is, így feleannyi időre csökkenhet az esti rutin. És már bújhatnak is az ágyba. Ám itt az újabb kérdés!

Hol aludjanak?

Az esetek nagy többségében az ikreket nem zavarja, ha testvérük sírásba kezd. Kifejezetten igénylik egymás közelségét, így nyugodtan alhatnak együtt. Ám ha légzésfigyelő van a matrac alatt, szerencsésebb külön kiságyba fektetni őket. Használhattok olyan légzésfigyelőt is, amelynek az érzékelő részét a baba hasára vagy a pelenkájára kell rögzíteni, így nincs akadálya az együtt alvásnak.

Jó néhány hónapig számíthatsz arra, hogy a babák éjjel is kérnek enni. Ezért a legkényelmesebb, ha mindketten a szülők szobájában alszanak legalább féléves korukig. A későbbiekről akkor érdemes gondolkodni, ha már megismertétek őket és a saját teherbíró képességeteket. Sok víz lefolyik addig a Dunán…

Ikerhírekért, híres ikrekért és számtalan ikres tapasztalatért keresd a Kismama magazint az újságárusnál, vagy fizesd elő!

Kapcsolódó cikkeink:

  • Tényleg ikrek?
  • Dupla öröm, dupla nehézség
  • Ikrek – ahogy elkezdődött
  • Forrás: Kismama magazin