Baba

Így fejlődik a baba látása

Már az anyaméhben érzékeli a magzat a sötétség és világosság közti különbséget, például a hasfalon beszűrődő fényt, amikor az anya napozik.
2007. November 10.

Megszületése pillanatától kezdve lát, élesen azonban az első hónapban csak az arcától mintegy huszonöt centi távolságban lévő dolgokat, a többi kissé homályos még előtte. Az anyák rendszerint önkéntelenül ilyen közel hajolnak kisbabájukhoz. Az erőlködéstől időnként kancsalít, mert a szemizmok még nem képesek a folyamatos, összehangolt munkára.

A második hónaptól a csecsemő leginkább az arcok szemlélésében leli örömét. Az apró részletek fölött még átsiklik a tekintete. A felnőttek felhúzott szemöldökkel, túlzott mimikával, erősen kerekített, csücsörítő szájjal gügyögnek hozzá – ismét csak ösztönösen alkalmazkodnak a baba képességeihez.

A harmadik hónaptól ránézésre felismeri az ismerős arcokat – de hallása és szaglása alapján már jóval korábban biztonsággal “tájékozódik”. Örömmel nézeget tárgyakat is, kezét vagy játékát mozgatja, közelíti, elviszi a szeme elől, tekintetével, fejével követi mozgásukat.

Hat hónapos korában már olyan élesen lát, hogy észreveszi az égen elhúzó repülőgépet vagy a legapróbb morzsát a szőnyegen.

Kapcsolódó cikkek:

  • A látás fejlődése – Mit látnak a gyerekek?
  • Látod, milyen szép a világ?
  • Gyerekszemek
  • Minél előbb vegyük észre a látáshibát!
  • Forrás: Kismama magazin