Baba

Így fejleszti a babát a zene

A babák már a születésük előtt, az anyaméhben megismerkednek a zenével, őszinte érdeklődésük és lelkesedésük pedig egészen pici koruktól kezdve észrevehető. A zene nagyszerű szórakozási lehetőség és az egyik legjobb fejlesztő "játék" is egyben.
2018. Március 25.
Milyen zenét szeret a legjobban a gyermeked?

A zene, az éneklés már az egészen apró csecsemőket lenyűgözheti, szórakoztatja, megnyugtatja, később pedig nemcsak a zenehallgatás, de minden ahhoz köthető tevékenység (a zenéléstől a táncoláson át a tapsolásig) kedvelt elfoglaltság lehet a babák számára. A zenéhez való kötődésünk ösztönös, és szakemberek szerint a muzikalitás ugyanolyan “alapképesség”, mint a beszéd. Ráadásul a zene nagyon nagy szerepet játszik a fejlődésben! 

A közös zenehallgatás, zenélés vagy éneklés, táncolás a szülő és a gyermek közötti kapcsolatot is megerősítheti. Kutatások szerint azok a babák, akikkel többet énekelnek, táncolnak vagy zenélnek, könnyebben megnyugtathatóak, szívesebben fedezik fel a környezetüket és lelkesebben barátkoznak másokkal, mint azok, akiknek az életében minimális szerepet kap a zene.

A zene nagyszerűen fejleszti a kommunikációs és szociális képességeket, ráadásul énekelve még tanulni is könnyebb. A zenehallgatás, a zenélés (még a kezdetleges hangszerekkel is) vagy az éneklés jótékonyan hat a kreativitásra, sőt még olyan képességeinket is befolyásolhatja, mint a térérzékelés vagy a matematikai gondolkodás.

A zene egyik legfontosabb hatása, hogy segíti az érzelmek kifejezését és megélését. Gondoljunk csak arra, hogy nekünk, felnőtteknek is jobb kedve lesz egy vidám daltól, de egy szomorú melódiától el is sírhatjuk magunkat. Ez a gyermekekre is igaz. Minél több zenét hallgat egy kisbaba (illetve, minél több zene típussal ismertetjük meg), és minél többet beszélgetünk vele a zene által kiváltott érzelmekről, annál hatékonyabban ismeri majd fel a saját és mások érzelmeit, hangulatait.Használd a baba fejlődése kalkulátorunkat, hogy nyomon tudd követni kisbabád fejlődését!

Csak a komolyzene, esetleg kizárólag a gyermekdalok hasznosak a babák fejlődése szempontjából? A szakemberek szerint valójában szinte minden zene “gyerekbarát”, vagyis még azoknak a szülőknek sem kell lemondania a közös éneklés adta örömökről, akik egyetlen gyerekdalt sem tudnak! Ha szívesen, örömmel éneklünk valamit, vagy boldogan perdülünk táncra a kicsivel a kedvenc slágerünket hallva, az legalább olyan jó hatással lehet a fejlődésére, mintha csak a számukra kitalált dalokat hallgatnánk!

Az se riasszon el az énekléstől, hogy nincs túl jó hangunk (vagy legalábbis azt gondoljuk)! A kisbabánk nem kritikus, sokkal fontosabb neki az együtt töltött idő, a figyelem és a közös játék, mint az, hogy mennyire tisztán éneklünk.

(Képen: Fisher-Price Tanuló mikrofon játék)

Kapcsolódó cikkeink a gyermek fejlődése témában: