Baba

Így aludhat jobban a baba

Ha a baba boldog és kiegyensúlyozott, az édesanyja is az - ez az összefüggés pedig fordítva is fennáll. Nem véletlen, hogy az anyukák a legtöbbet a babák alvása miatt aggódnak, és a nyugodt éjszakákért a lehető legtöbbet próbálják megtenni.
2017. December 08.

Az alvás a jövőt alapozza meg

A csecsemők és kisgyermekek a nap jó részét alvással, pihenéssel töltik még, méghozzá nem ok nélkül: az alvásnak ilyenkor kulcsszerepe van fejlődésükben, mentális és testi okokból kifolyólag is. Életünk első néhány évében az agy ugyanis villámsebességgel érik, az aktív alvás épp ezt a fejlődést segíti elő.

Hogy alszik jól a baba?

 

Az alvásproblémák viszont – vagyis, amit a köznyelv nevez annak, és amit szülőként annak ítélsz – nagyon gyakoriak a kicsik első három életévében, ezek közül is az elalvási nehézségek és az éjszakai ébredések számítanak kiemelkedő gondnak. Ha most ezen a ponton anyukaként magadra ismersz, és rögtön sorjáznak is kérdéseid, akkor jó helyen jársz, mert elmondjuk azt is, mire jutottak a jelenséggel kapcsolatban a szakértők, vagyis mit érdemes még hadrendbe állítani, ha nyugodt(abb) éjszakákra vágynál végre babáddal.

Mennyi a babák alvásigénye?

Kor Átlagos alvásmennyiség (óra) Átl. éjszakai alvásm. Átl. nappali alvásm. A babák 50%-a: A babák 90%-a:
1 hó 14-15 8 6-7 13-16 9-19
3 hó 14-15 10 4-5 13-16 10-19
6 hó 14,2 11 3,4 13-15,5 10,4-18,1
9 hó 13,9 11,2 2,8 12,8-15 10,5-17,4
12 hó 13,9 11,7 2,4 13-14,8 11,4-16,5
18 hó 13,6 11,6 2 12,7-14,5 11,1-16
24 hó 13,2 11,5 1,8 12,3-14 10,8-15,6

A rutin és a szokások kialakítása az egyik kulcs

Ahogy azt dr. William Sears is leírja a már idézett könyvében, a csecsemőknek szülői segítségre van szükségük az elalváshoz, nem arra, hogy egyszerűen letegyék őket aludni. Nem mindegy azonban, hogy tesszük le a babákat: a szakértők a következetes és állandó esti rutin mellett voksolnak.

És mit is kell érteni ezek alatt, minek érdemes benne lennie az esti szeánszban? A meleg fürdőnek, a babamasszírozásnak és az elcsendesítő tevékenységeknek, amibe ugyanúgy beletartozhat a mesélés, az altatódalok éneklése és az összebújás, sutyorgás is. És ezek hatékonyságát kutatás is vizsgálta.

Dr. Jodi A Mindell PhD, alvásszakértő egy háromhetes vizsgálatba 405 anyukát és babát vont be: az első héten az édesanyákat arra kérték, hogy rögzítsék gyermekeik alvási szokásait (mennyi idő alatt aludtak el, meddig aludtak és milyen gyakran ébredtek fel éjszaka).

A második héten a 3 lépésből álló eljárással kellett az esti szeánszokat levezényelni, a fürdetéssel, masszázzsal és a csendes tevékenységgel, nyugtatóan ható aromát tartalmazó aromafürdető és ápoló használatával. Ez a harmadik hétig tartott, miközben arra kérték az édesanyákat, hogy jegyezzék le kicsinyeik alvási szokásának fejlődését és a saját hangulatukat.

A vizsgálatból kiderült, hogy a rutin bevezetése után a babák átlagosan 37%-kal gyorsabban aludtak el, átlagban több ideig aludtak a korábbiakhoz képest, 38%-kal kevesebb éjszakai ébredés volt tapasztalható, és az ébren töltött idő majdnem felére csökkent (49%-ra). Nem véletlen, hogy az édesanyák az éjszakákat könnyebbnek ítélték a tesztidőszakban.

Teremts megfelelő körülményeket!

Az alvási ciklusokat a világos és sötét napszakok váltakozása szabályozza, ám az újszülötteknél időbe telik, mire ezek a ciklusok a helyükre kerülnek. Nagyjából hathetes korban kezd körvonalazódni ez az alvási ritmus, és megközelítőleg féléves korra már szabályos alvás-ébrenlét ciklusok alakulnak ki.

Szülőként te magad is segítheted ezeket fázisokat elkülöníteni babádnak: alváskor elsötétített, csendes helyiségben tedd le, ha pedig ébren van, világosban, az előbbi élethelyzettől nagyban különböző környezetben legyetek.

Tévhit, hogy elalváshoz mennie kell a televíziónak vagy bármilyen zajforrásnak kell szólnia, annak érdekében, hogy edződjön a baba. Teremts neki biztos, nyugodt légkört! Lefekvés előtt szellőztess, és figyelj rá, hogy ne legyen túl hideg vagy meleg a szobában (alváshoz 21-22 fok legyen, az ideális páratartalom pedig 50%).

Megéri a fáradozás

Hogy egy baba mikor érik meg arra, hogy a felnőttekéhez hasonló alvásciklusa legyen, teljesen egyéni, idegrendszeri érés kérdése. Az ideálistól még a legjobban alvó baba is újra és újra messze sodródhat, ha fogzik vagy beteg, vagy újabb (mozgás)fejlődési mérföldkőhöz érkezik.

Az egyetlen, amit tehetsz, ha esténként mindent mozgósítasz komfortjáért, és ébredéskor is mellette vagy, éjjel is segíted őt. Ehhez neked sem árt újra és újra megtalálni a megfelelő feltöltődési lehetőségeket, hogy bírd a gyűrődést.

Ami viszont biztosan igaz – és ez csenghet az alvásdeficites időkben is a füledben -: az éjszakai gondoskodás meghálálja fáradozásaidat, így ugyanis egy biztonságosan kötődő kisgyermeket nevelsz, aki tudja, kéréseire, bajaira mindig jön válasz a külvilágból, a szüleire mindig számíthat. Lefekvéstől ébredésig is, gyengéd ölelések, simogatások, ringatások, együttlétek formájában.

Tippek még anyának

  • Ahhoz, hogy az éjszakai gondoskodás rovására ne menjen a nappali, érdemes nagy gondot fordítanod a feltöltődésre! Aludj akkor, amikor csak alkalmad van rá, mozogj, sportolj (akár a babával)! Ismered a Maminbabát, a Bike with baby-t? Vagy egyszerűen járj olyan helyre mozogni, ahol nem zavarja az oktatót, ha kicsik sertepertélnek körülöttetek!
  • Vond be a párod! Lehet, hogy benne is valamiféle régi tévhit dolgozik, amikor ellenkezik: fél, hogyha érzelmileg jobban beszáll a gyermeknevelésbe, ettől nem lesz férfias. Az éjszakai gondoskodásból ő is ki tudja venni a részét. Osszátok be egymás között, melyik nap ki kel a kicsihez, melyik reggel ki alszik tovább kettőtök közül.
  • Ha kimerültél, és tényleg nem találsz megnyugtató megoldást, ami a családi békét helyreállítaná nemalvó babád mellett, szakértői segítségre van szükséged! Leginkább a perinatális tanácsadóknak, a testközeli gyermeknevelésben jártas alvásszakértőknek, a dúláknak és a hordozási tanácsadóknak vannak naprakész ismeretei. Ha a szoptatás is problémaként jelenik meg éjszaka, vonj be egy szoptatási tanácsadót (LLL, IBCLC).

A cikk elkészítését a Johnson&Johnson támogatta.

Felhasznált szakirodalom:

  • El-Sheikh, Mona., Sadeh, Avi. I. SLEEP AND DEVELOPMENT: INTRODUCTION TO THE MONOGRAPH?, Monographs of the Society for Research in Child Development, 2015, pp 1-14., és Dang-Vu, Thien Thanh, et al. A role for sleep in brain plasticity. Developmental Neurorehabilitation 9.2 (2006): 98-118. Dr. William Sears: Éjszakai gondoskodás ? Hogyan altassuk el a kisbabát, Budaperst: Sanoma, 2006. 15.p
  • Mindell, Jodi A., et al. ?Cross-cultural differences in infant and toddler sleep.? Sleep medicine 11.3 (2010): 274-280
  • A Nightly Bedtime Routine: Impact on Sleep in Young Children and Maternal Mood – Jodi A. Mindell, PhD; Lorena S. Telofski, BA; Benjamin Wiegand, PhD; Ellen S. Kurtz, PhD; SLEEP, Vol. 32, No. 5, 2009

Forrás: ---