Baba

Idén másik influenza-vírustörzs tarol, mint tavaly

A vártnál többen szeretnék beoltatni magukat influenza ellen, ezért elfogyott az oltóanyag. Ellentétben a tavalyival, idén más vírustörzzsel kell szembenéznünk.
2019. Január 24.
Idén másik influenza-vírustörzs tarol, mint tavaly

Idén az influenza A vírustörzs okozza az influenzás megbetegedést. Tavaly a B vírustörzzsel kellet megküzdeni. A két leggyakoribb A törzset a három- és négykomponensű oltások is tartalmazzák, így bármelyik vakcina megfelelő védelmet nyújthat a következő hetekben, hónapokban várható járvánnyal szemben – írja a hvg.hu.

Ezért azért is fontos, mert most a vártnál többen jelentkeztek oltásért, ezért elfogyott a négykomponensű oltóanyag.

Az MTI idézi a Sanofi közleményét, ami szerint a hiány annak ellenére lépett fel, hogy az előző évi keresletnél húsz százalékkal több vakcinát biztosítottak az idei szezonra. Piaci információk szerint a háromkomponensű oltóanyag még elérhető.

Magyarországon az influenza ellen beoltottak aránya nemzetközi összehasonlításban alacsony, mindössze 6-7 százalék, ami töredéke a Németországra vagy az Egyesült Államokra jellemző 40 százalék feletti, de az oroszországi 30 százalékos aránynak is.

A Sanofi szerint az oltás iránti igény már második éve növekszik. Ebben szerepe lehet annak, hogy tavaly súlyos járvány volt és annak is, hogy egyre többen ismerik fel, hogy az oltással előzhető meg legjobban az influenza.

A Sanofil azt is közölte, hogy a két leggyakoribb A törzset a három- és négykomponensű oltások is tartalmazzák, így – bár a járvány ezen szakaszában ez még csak valószínűsíthető – bármely vakcina megfelelő védelmet nyújthat a következő hetekben, hónapokban várható járvánnyal szemben.

Kapcsolódó cikkeink influenza témában:

Forrás: MTI/hvg.hu