Baba

Hogyan lehet segíteni a baba humorérzékének fejlődését?

Amikor együtt nevetsz a babával, azzal is azt mutatod neki, hogy megérted a gondolatait és az érzéseit, és ez a kettőtök közti kötődést is erősíti.
2021. Október 13.
Hogyan lehet segíteni a baba humorérzékének fejlődését? (Fotó: Getty Images)

Az első hetekben még kevésbé osztoztok vicces pillanatokon a babával, ebben a szakaszban ugyanis az ideje nagy részét alvással és evéssel tölti a pici. Azonban ahogy egyre többet lesz ébren, a baba nyitottabb lesz a játékra és a szórakozásra.

Nagyjából 7 hetes kora körül elkezdhet mosolyogni, 4 hónapos korában pedig az első nevetését is hallhatod – mivel nincs két egyforma baba, és a fejlődésük is egyedi, ezeket a mérföldköveket valamivel korábban vagy később is elérheti a gyermeked.

Ösztönözheted a baba humorérzékét azzal, ha megismétled, amit viccesnek talált. Nagyjából 3 hónapos korában érdemes próbálkoznod a gyengéd csiklandozós mondókákkal és játékokkal, mint a “Kerekecske gombocska”. Ha többször játszod ezeket egymás után a babával, akkor már előre tudni fogja, hogy jön majd a csiklandozós rész, és így még szórakoztatóbbnak találhatja majd.

Ahogy egyre nagyobb lesz, még jobban tetszik majd neki a fizikai humor, mint például a lovagoltató, höcögtető mondókázás, vagy ha megcsiklandozod, hangosan ráfújsz a hasára. Ezeknél a játékoknál mindig figyeld a babát, és ha azt jelzi, hogy elég volt, akkor hagyd abba az adott játékot.

Nagyjából 8 hónapos korától valószínűleg a kukucsozás lesz az egyik kedvenc játéka. Imádni fogja az ismétlést, a várakozást és a nagy felfedezést! Ha fürdés után játszod ezt a kicsivel, rejtsd el a baba arcát vagy a tiédet úgy, hogy elé tartasz egy törölközőt. Idővel a baba is elkezdheti ezt a játékot veled.

Ahogy a felnőttek, úgy a babák is különböző temperamentumúak: míg egyes babákat könnyű megnevettetni, addig másoknál egy kicsit nagyobb erőfeszítésre lehet ehhez szükség. Ha a baba komolyabb típusú, akkor se add fel, próbálkozz továbbra is. Ez erősíti a kötődést köztetek, és nagyon különleges lesz a nevetés pillanata, amikor végre elérkezik.

Néhány tipp életkorok szerint a baba megnevettetésére

3-4 hónapos baba

Nagyjából ebben az időszakban nevetnek először a kisbabák. Az ekkora gyermekek még nem értik a humort, így a fizikai hatások (mint a lovagoltatás, höcögtetés) nevettetik meg, és az utánzás egyik formájaként is nevethetnek.

A poén, ami megnevettetheti: például a “Süti-süti kalácsot” éneklős játék.

Miért nevetteti meg? A kisbaba másol téged. A tükörneuronoknak nevezett speciális agysejtek miatt utánozza azt, amit teszel, így öntudatlanul is lemásolhatja a mosolyodat, majd a nevetést is utánozni kezdi. Doris Bergen, a Miami Egyetem oktatási pszichológia professzora elmondta a parents.com portálnak, hogy emellett a gyerekek humora azon a felismerésen alapszik, hogy valami szokatlan vagy meglepő történik, ezért működhetnek ezek a játékok.

6 hónapos baba

A 6 hónapos babák igazán vidám kacagást produkálhatnak, és nagyon jókat tudnak nevetni az újdonságokon, az addig ismeretlen élményeken.

A poén, ami megnevettetheti: apa vagy anya úgy tesz, mintha kismajom/kutyus/stb. lenne, bohóckodik.

Miért nevetteti meg? A bohóckodás, a furcsa arckifejezések, egyszerűbb mozgások, az, hogy “dilisen” viselkedsz, nagyon tetszhet a babának. Minél furcsább az adott viselkedés, annál inkább vizsgálja a baba az emocionális jeleket, hogy lássa, csak játszol, és nem őrültél meg. Ezért ha közben mosolyogsz és nevetsz, azzal azt közvetíted a babának, hogy csak szórakozol, játszol, és így arra ösztönzöd, hogy élvezze ezt az abszurditást, és ne megijedjen. Gina Mireault, a Johnson State University pszichológia professzora szerint “a szülőknek jelezniük kell a babának, hogy világossá tegyék: ez biztonságos és szórakoztató”.

9 hónapos baba

Idővel a baba egyre jobban kezdi felismerni azokat a dolgokat, amelyek kívül esnek a szokásos tapasztalati körén, és viccesnek találhatja ezeket a furcsa eseményeket.

A poén, ami megnevettetheti: anya vagy apa egy cipőt visel kalapként.

Miért nevetteti meg? Ez annyira abszurd, hogy a babának jelentősen el kell töprengenie azon, hogy meg tudja érteni, mi történik. Először is tudnia kell, hogy a cipőt a lábon viselik, nem a fejen – ezt a tényt pedig onnan tudja, hogy az elmúlt hónapokban megfigyelte az őt körülvevő embereknél.

Ne felejtsd el, hogy ha valami vicces egyszer a babának, az többször is az lesz, így akár 20-30 alkalommal is elsütheted ugyanazt a poént. Ha van valami, ami megnevetteti, akkor azt ismételd meg.

12 hónapos baba

Ahogy a baba egyre nagyobb lesz, már kevésbé támaszkodik a felnőttek megfigyelésére, hogy tudja, mi a vicces, és önállóan kezd keresgélni.

A poén, ami megnevettetheti: a macska nyávogott.

Miért nevetteti meg? Az ekkora babáknak különösen mulatságosak lehetnek a furcsa hangok. A szakértők nem biztosak abban, miért lehetnek annyira szórakoztatóak bizonyos hangok, de a lényeg, hogy működnek!

15 hónapos baba

Nagyjából 15 hónapos lesz a baba, amikor észreveszed a változó szerepeket: ő próbál megnevettetni téged!

A poén: a kisgyermeked megcsiklandoz téged.

Miért nevetteti meg? Vasu Reddy, a Portsmouth Egyetem pszichológia professzora szerint a babák megpróbálják kitalálni, mi lehet vicces mások számára. “Az első év végére a legtöbb gyermek tesz valamit azért, hogy kiváltsa a nevetést.”

18 hónapos baba

18 hónapos korára a gyermeked már érti a világa, a dolgok működését – legalábbis ezek egy részét -, így semmi sem szórakoztatóbb a számára, mint egy szándékos bakizás, vagy rámutatni arra, ha valaki más tesz ilyet.

A poén: szándékosan hibázik.

Miért nevetteti meg? Ilyen esetben a vicc lényege az, hogy a gyermek tudja, hogy minek kellene történnie, de mégsem az történik. Ilyen lehet, ha direkt rosszul énekel bizonyos szavakat egy általa ismert dalban, vagy azt mondja, hogy a tehén ugat, stb.

Forrás: babycentre.co.ukparents.com